Patócs Zsolt: Bizakodóan tekintünk a jövőbe

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. február 02., csütörtök •
A Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesület edzője már nagyon várja, hogy új termükben készüljenek a fiatalok a nagyobb versenyekre.
Patócs Zsolt: Bizakodóan tekintünk a jövőbe

Kilencedik éve már, hogy Patócs Zsolt a szombathelyi vívók sikeréért dolgozik. A 2001-ben újjászületett sportegyesület első évei a megkapaszkodás jegyében teltek, ennek viszont meg is lett az eredménye. Országunk nemzetközi sikerei nem múltak el nyomtalanul és a Szombathelyi Vívóakadémia Sportegyesületben rengeteg tehetséges fiatal jelentkezett. A kemény munkának pedig meg is lett az eredménye, hiszen a vasi sportolók közül többen válogatottak lettek, illetve korosztályos EB-, illetve VB-érmeket szereztek.

Először is gratulálunk! Úgy fest, hogy a kemény munka meghozta várt gyümölcsét…

Igen, mi is nagyon örülünk, hogy tanítványaink milyen szép sikereket értek el - mondta Patócs Zsolt, az egyesület edzője. A fiatalok először korosztályos válogatott kerettagokká váltak, majd végül jöttek az érmek is. Bakos Bálint a kontinensviadalon csapatban harmadik, az U23-as Európa-bajnokságon pedig a második helyen végzett. Egyéniben a pozsonyi világkupán bronzérmet szerzett, míg a világbajnokságon hetedik pozícióban végzett. A junior keret tagjaként világbajnoki ezüst-, illetve Európa-bajnoki aranyérmes lett. Bálint a fővárosban folytatja tanulmányait, mellette pedig a Vasasnál edz, amely számunkra is nagy elismerés. Bende Bence is szép eredményeket ért el. Ő a kadet világbajnokságon egyéniben harmadik, míg csapatban első helyen végzett. A kontinensviadalon pedig aranyérmes lett, szintén a kadetválogatott tagjaként. A fiatalok közül érdemes lesz odafigyelni Járai Jeromosra, Janzsó Ádámra, vagy épp Vígh Domonkosra, akik remekül szerepelnek a korosztályos versenyeken. A hétvégén pedig Szabó Viktóriára vár egy nagyobb feladat. Igaz az érettségire és a nyelvvizsgára való felkészülés kicsit akadályoztatta az edzésben, de tőle is szép eredményt várunk a junior magyar bajnokságon.

Csodálatos látni, hogy mennyire elhivatottak a versenyzők és az edzők is természetesen. Mennyire nehéz igazi vívóterem híján készülni?

Jelenleg a POTE termében készülünk, amellyel meg vagyunk elégedve. Eddig a Nagy Lajos Gimnázium kis termében gyakoroltunk és előfordult, hogy egyes gyakorlatoknál már a szakemberek nem fértek a szobába. Nemrég ellátogatott hozzánk Polgár Pál, a Magyar Vívószövetség főtitkára, aki elismerését fejezte ki sportegyesületünk munkája iránt. Véleménye szerint igazán megsüvegelendő, hogy ilyen pici helyiségből értünk el kimagasló eredményeket. Természetesen megtekintettük a készülő termünket is, amely az Epcos egykori telephelyén lesz, és várhatóan idén elkészül, illetve ahol bőven elférünk majd. Azután jöhetnek az édes gondok: meg kell tölteni gyerekekkel, sportolókkal.

Akkor a feladat adott és a célok is kitűzve. Az elért eredmények pedig bíztató jövőképet festenek.

Mi is így gondoljuk. Persze azért keményen kell dolgozni, mert a sikert nem adják olcsón. Ennek szellemében erősítettünk a szakmai stábunkon is. Igaly János személyében egy elismert trénert sikerült haza csábítanunk, aki öt évig Németországban képezte a fiatalokat. Versenyzőként pedig a Csepel, a Vasas és az Újpest színeiben is vívott. Két fegyvernemben - tőr es párbajtőr - segíti a felkészítést. A létszámunk pedig rendkívül szépen bővül, hiszen 50 tagtársunk van és további 30-34 gyermeket képzünk. Épp ezért úgy vélem szép jövő áll előttünk.

közösség

további frisss

lap tetejére