Pars Krisztián: Megvédeni nehezebb, mint megszerezni

szróbert-HCs • 2014. augusztus 19., kedd •
Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar a Városházán köszöntötte Pars Krisztiánt, a Dobó SE kalapácsvetőjét aki a hétvégén a világ idei legjobb eredményével Európa bajnoki aranyérmet szerzett. A zürichi győztes a frisss.hu-nak elmondta, hogy sokkal nehezebb megvédeni egy címet, mint megszerezni azt.
Pars Krisztián: Megvédeni nehezebb, mint megszerezni

Köszöntőjében Puskás Tivadar polgármester kifejtette, hogy nagy öröm a város számára, amikor Pars Krisztián versenyezni indul, hiszen mindig biztosak lehetünk benne, hogy éremmel tér majd haza.
A zürichi Európa-bajnok érme egészen különlegesen csillog. És ehhez még hozzájárul az is, hogy az idei legnagyobb dobással nyerte meg az aranyat, amihez csak gratulálni tudok. A riói olimpiáig biztosítja a nyugodt felkészülés lehetőségét a várossal kötött korábbi együttműködés, és ez a nyugalom és béke biztosítja a további sikeres szereplést – tette hozzá köszöntőjében Puskás Tivadar. 
A polgármester ezután díszoklevelet nyújtott át Pars Krisztiánnak a zürichi EB-n elért 1. helyezés elismeréséül, majd Németh Zsolt mesteredzőnek is megköszönte, hogy felkészítette a bajnokot erre a szép sikerre.

Pars Krisztián kiemelte, hogy ,,azt értük el, amit szerettünk volna. Ezt még sikerült megfejelni is, hiszen egyéni legjobbal sikerült győzni”.
A címvédés óriási dolog, hiszen megismételni, megvédeni egy címet sokkal nehezebb, mint először megszerezni azt. A vállműtétem után sikerült egy olyan mozgáskoordinációt összerakni, ami egész esztendőben sikeresnek bizonyul.  
A frisss.hu kérdésére válaszul a kétszeres Európa-bajnok elmondta, hogy a legnagyobb rivális, a lengyel Pawel Faydek nagyon jót tesz az eredményeknek, hiszen egymással versenyezve egyre feljebb srófolják a legjobb egyéni eredményeket. Amíg a lengyel erőből, addig én technikából dobok, s úgy gondolom, hogy ezzel sikerült most is győzedelmeskedni -
értékelt a bajnok. 

Pars Krisztián edzője, a korábbi világbajnoki ezüstérmes, Németh Zsolt mesteredző arról beszélt, hogy korábban az orosz Jurij Szedih volt az egyetlen, aki megvédte kalapácsvetésben az Európa-bajnoki címét.
Élete legjobb teljesítményét nyújtva nyerni, majdnem a tökéleteshez közeli dobást teljesíteni nagyszerű dolog. Bízom benne, hogy a következő két esztendőben sérülésektől mentesen sikerül majd a két komoly világversenyt, a pekingi világbajnokságot és a riói olimpiát is megnyerni - fűzte hozzá a mesteredző. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére