Parkolók itt és parkolók ott

SzR Fotó: Tóth Arnold • 2015. szeptember 23., szerda •
Több ezer embert érint, hogy a Rohonci út és a Bem József utca környékén megoldódhatnak-e a parkolási problémák. Utánajártunk, hol terveznek bővítést.
Parkolók itt és parkolók ott

A város legutóbbi közgyűlésének napirendjéről Sátory Károly képviselő javaslatára lekerült a parkolási problémákkal foglalkozó téma. Az indok pedig az volt, hogy nemcsak a Rohonci és a Bem József utca környékén, hanem más lakótelepek környékén is szükség lenne újabb parkolóhelyekre, ezért a városatyák majd azon javaslatokkal együtt tárgyalhatják újra a témát.

A téma globális, a döntés felelős
Lendvai Ferenc, a Fidesz frakcióvezetője a frisss.hu érdeklődésére elmondta: következetes döntés volt a téma halasztása, hiszen a Városházán számos olyan terv található, amely már évek óta porosodik a fiókokban, és ezek áttekintése után kell majd a parkolási gondok megoldásáról felelős döntést hozni. 

Fokozódó igények
Lakótelepi olvasóink is megerősítették, hogy az 1970-es években épült parkolóhelyek száma már nem elégíti ki a fokozott parkolási igényeket, hiszen amíg 30-40 éve elegendő volt egy család számára egy parkolóhellyel számolni, addig jelenleg már több család is kettő autót tart fenn, tehát két parkoló helyet igényel. És akkor még nem számoltunk a bevásárolni vagy éppen vendégségbe érkezőkkel…

Megoldási lehetőségek
Honlapunk megtudta, hogy a tervek szerint minimum négy helyszínen alakítanának ki újabb parkolókat. A javaslatok közé tartozik a Dolgozók útja és a Kodály Zoltán utca közötti park, a Váci Mihály utca 68-74. számú ház mögötti terület és a Bem József utca 6. szám mellett lévő trafóház előtti szakasz, illetve a Bem József utca és a Rohonci út közötti terület. 


Lendvai Ferenc honlapunknak azt is elárulta, hogy a szombathelyi önkormányzatnak az a célja, hogy a város lakótelepein tervezett beruházással csaknem 250 új parkolóhelyet hozzon létre.


A téma az október 22-i közgyűlésen újra napirenden szerepel majd. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére