Parázs mérkőzésen tartott itthon egy pontot a Hali

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2016. október 18., kedd •
Unalmasnak egyáltalán nem nevezhető rangadót láthatott az Aréna Savaria közönsége. A találkozó nyolc gólt, három sárga-, és egy piros lapot hozott.
Parázs mérkőzésen tartott itthon egy pontot a Hali

Az előző fordulóban végre megszerezte a Swietelsky-Haladás első győzelmét az élvonalbeli futsal bajnokságban. A Bőny elleni sikert követően Lódi Tamás együttese folytatni szerette volna a hadjáratot, ehhez azonban a Berettyóúfalu együttesét kellett két vállra fektetni. A keretben ismét ott volt a válogatottban is bemutatkozott Öreglaki Norbert, valamint a kapus Tyukász Péter, akik az előző fordulóban pihenőt kaptak.

Az első percektől kezdve látványos, néhol parázs összecsapásokat láthattak a nézők. Mindkét csapat támadólag lépett fel, ez pedig a helyzetek számában is megmutatkozott. Aztán a 10. perc végén Öreglaki köszönt be egy szép támadás végén - Lódi Tamás legnagyobb örömére. Ha pedig már szót ejtettünk a Hali vezetőedzőjéről, meg kell említeni, hogy remekül játszott a korábban a bajnok Győrnél is megforduló tréner. A vezetés mintha a zöld-fehéreket zavarta volna meg. A Berettyó játékosai több támadást is vezettek és még a szünet előtt - Gál és Kovács révén - megfordították az állást.

Jó az öreg a háznál - Lódi Tamás (7) nem csak a pálya széléről irányította csapatát

 

A szünet után sem változott sokat a játék képe. Többet támadott a Haladás, de a helyezetek kihasználatlanul maradtak. Aztán ismét érkezett Öreglaki és egalizált, majd Vidák Balázs találata pedig már Hali-előnyt jelentett. Ezután egy érdekes jelent paprikázta fel a mérkőzést, Gyurcsányi Zsolt kapott piros lapot a nézők legnagyobb megdöbbenésére. A kiállított játékos így a találkozón, illetve a következő mérkőzésen sem léphet pályára. A büntetés pedig mélyen érintette a zöld-fehéreket. Két perc alatt két találattal jelentkezett az ellenfél, így az utolsó pillanatokig vészkapussal kellett támadni a hazaiaknak. A sok kimaradt lehetőség ellenére a 40. percben Hegyesi Zsolt mentette meg csapatát a vereségtől, aki egy szép gólt szerzett.

A nyolc találatot hozó összecsapás igazi hírverés volt a futsal szerelmeseinek, hiszen mindent láthatott a néző, amitől olyan szerethető ez a sportág.

 

Swietelsky Haladás - MVFC-Berettyóújfalu 4-4 (1-2)

Haladás: Tyukász, Matyi (kapusok) - Gyurcsányi, Halmos, Horváth P., Öreglaki, Bencsik, Rácz, Németh E., Lódi, Hajmási, Sipos, Hegyesi, Vidák. Játékos-edző: Lódi Tamás

Gólszerző: Öreglaki (2), Vidák, Hegyesi ill. Gál, Kovács, Rábl, Harmati

Kiállítva: Gyurcsányi 31. perc

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére