Őrségi tökölődés

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2016. szeptember 25., vasárnap •
Érdemes volt a hétvégén az Őrségbe látogatni, hiszen tökből készült finomságok és tökcsoda-teremtmények várták az utazót. Mi sem tököltünk, lementünk és fotóztunk.
Őrségi tökölődés

Pénteken, Nagyrákoson múltidéző tökmagköpesztéssel kezdődtek az immár tizenharmadik alkalommal megrendezett Őrségi Tökfesztivál 3 napos programjai, majd szombaton a tökös ügyességi feladatokon, a töklámpás felvonuláson és a tökkirály-választáson is ott lehetett, aki ellátogatott Őriszentpéterre és Szalafő-Pityerszerre. 

A nyugat-dunántúli régió kiemelt kulturális, örökségturisztikai és gasztro-turisztikai rendezvényén több ezer kíváncsiskodó ismerkedhetett meg a tök helyi kultuszával, a gyerekek vicces vetélkedőkön mérhették össze tudásukat, Őriszentpéter és Szalafő között pedig ingyenes tökjárat is közlekedett. 

A szombati nagykoncertről, a Honeybeast fellépéséről ITT már olvashattak.

Közben Szalafő-Pityerszeren, az őrségi népi műemlékegyüttesnél játszóház, töklökő-verseny, eurázsiai vadlovak és európai bölények, valamint tökös gasztrokalandok, így tökmagolajsütés a pajtában, tökmagos őrségi kerek perec, mézeskalács, tökös ételek, tökfőzelék, sütőtök krémleves, tökmagos sültcsirk és tökös-mákos rétes várta a nem tökölő kilátogatókat. 

Vasárnap Magyarszombatfára érdemes elutazni, hiszen a helyi termékek vására, a közös főzés, a fazekasház, Őriszentpéteren pedig a helyi termelői piac, a koncertek, a töklámpás faragás és a lovasíjász bemutatók csalogatják a nagyérdeműt

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére