Választások: Egységes kampánnyal készül a Fidesz

fidesz.hu • 2014. július 12., szombat •
A Fidesz és a kormány üzenetei ezentúl sokkal összehangoltabbak lesznek, a Fidesz kommunikációs súlypontja is jobban áttevődik a kormányzati munkára, mint korábban – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában.
Választások: Egységes kampánnyal készül a Fidesz

Az új Fidesz-kormány politikai kormányzást folytat, a frakció tagjai közül sokan lettek államtitkárok, így az eddigi szóvivők, Hoppál Péter és Zsigó Róbert is. Selmeczi Gabriella a népjóléti bizottság elnöke lett, ő ezzel a területtel szeretne foglalkozni a következő időszakban. Helyettük két új képviselő-szóvivő fog dolgozni, akiknek a személyéről még nem kíván nyilatkozni Kocsis Máté, de hamarosan megteszi az erre vonatkozó javaslatait Orbán Viktor pártelnök felé, ő fog dönteni.

"Kommunikációs igazgatóként magam is tartok majd sajtótájékoztatókat, ahogy a frakcióvezető Rogán Antal és a Fidesz ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos is rendszeresen kiáll majd a kamerák elé" - jegyezte meg. A politikai kormányzás azt is jelenti, hogy a Fidesz és a kormány üzenetei sokkal összehangoltabbak lesznek, a Fidesz kommunikációs súlypontja is jobban áttevődik a kormányzati munkára, mint korábban - mutatott rá.

Az őszi önkormányzati választások kapcsán azt közölte: ugyanolyan egységes kampánnyal készülnek, mint az áprilisi országgyűlési és a májusi európai parlamenti választásra. A kampány több, az önkormányzatok működését jelentősen megkönnyítő kormányzati intézkedésről is fog szólni, a többi között az adósságátvállalásról - fűzte hozzá, hangsúlyozva: számos olyan intézkedést vezetett be ugyanis a kormány az elmúlt években, ami nagymértékben segíti a városok, falvak mindennapjait, így az ott élő embereket is. Nyilván a kormányzat aktuális döntései is megjelennek majd a kampányban - mutatott rá Kocsis Máté. A Fidesz kommunikációs igazgatója az önkormányzati kampány sajátosságának nevezte, hogy a központi üzeneteken kívül az egyes települések specifikumai miatt a helyi üzenetek propagálását a helyi jelöltek végzik majd. 

"Mi augusztus elején kezdjük meg a helyi kampányt. Ennek első szakaszában bemutatjuk, hogy a 2010-ben meghirdetett programunkat teljes mértékben végrehajtottuk" - reagált Józsefváros polgármestere a kampányát érintő felvetésre.  Ennek kapcsán emlékeztetett: felújították szinte minden intézményüket, óvodákat, iskolákat, a Teleki téri piacot, és új bölcsődét építettek. Az Auróra utcai rendelőintézetünket 1,2 milliárd forintból építjük újjá - jegyezte meg.

A következő ciklus terveiről szólva kifejtette: az előttünk álló öt évben meghirdetik az egész kerületre kiterjedő társasház-felújítási programot, és elindítják az Orczy-negyed rehabilitációját. A Ludovika-program keretében teljes mértékben átalakul ez a városrész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ideköltözése nagyot lendít ennek a területnek a fejlődésén, az ingatlanárak emelkednek - húzta alá a kerület polgármestere. Hangsúlyozta: ez jó hír Józsefvárosnak, a kerület ugyanis minél több fiatalt itt akar tartani, a magasan képzett fiatal értelmiség emeli a terület elfogadottságát, megítélését, és vonzóbbá is teszi a kerületet. Ezt a folyamatot egészítené ki az Orczy-negyed újjáépítése - fűzte hozzá.

közösség

további frisss

lap tetejére