Ők lettek az EPCOS-ban az Év Dolgozói

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. március 01., kedd •
Újra díjazták a tehetséget, a kitartást, a munkát és az elhivatottságot.
Ők lettek az EPCOS-ban az Év Dolgozói

Már tizenharmadik alkalommal, hétfőn adták át a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó kollégáknak járó ajándékcsomagot az Agora Művelődési és Sportházban. Az EPCOS-nál az Év Dolgozói hagyományosan azok közül kerülnek ki, akik az előző évben munkájukkal, szakmai tudásukkal, innovatív megoldásaikkal, rugalmasságukkal, teljesítményükkel, szorgalmukkal, elhivatottságukkal kiérdemelték a Hónap Dolgozója címet. A „mezőny” nagyon erős, hiszen Szombathely egyik legnagyobb munkáltatójánál jelenleg több mint kétezer munkatárs dolgozik. 2015-ben hét területen összesen 138 kolléga érdemelte ki a Hónap legjobbjának járó elismerést. Közülük került ki az a 15 munkatárs, akik most vehették át az Év dolgozója díjat.

Takács Balázs az EPCOS ügyvezető igazgatója elmondta, fontos év volt a tavalyi, hiszen sikerült a telephelykonszolidációt végrehajtani, sőt ezzel a folyamattal a kollégákra még nagyobb nyomás, kihívás nehezedett. Kiemelkedő szempont volt, hogy a költözéssel az EPCOS minőségi mutatói ne romoljanak, ez sikerült, ami az EPCOS munkatársainak, kiváló szakembereinek köszönhető.

A díjazottak:

Cserkuti Veronika – logisztikus

Zsolnai Attila – beszerzési csoportvezető

Gira Ágnes – üzemasszisztens

Markaf Attila – minőségbiztosítási mérnök

Kovács Lászlóné – csomagoló

Hodvogner Tiborné – házbarakó

Kámán Krisztián – gépkezelő

Horváth László – szerelő

Varsányi Krisztina – anyagdiszponens

Eisner Péter – karbantartó mérnök

Babócs Eszter – műszakvezető

Stangl Emil – kiemelt gépbeállító

Dombai Zsolt – raktáros

Magdics Imre – raktáros

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére