November közepéig lesz lezárva a Rohonci út

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2015. szeptember 02., szerda •
A Vasivíz Zrt. folytatja az ivóvíz gerincvezetékének cseréjét és a szennyvízcsatorna rekonstrukcióját. Figyelem, a környéken változik a forgalmi rend is!
November közepéig lesz lezárva a Rohonci út

Nyáron megírtuk, hogy hónapokra lezárják a Magyar László utcát és környékét, nemrég pedig azt, hogy feloldották az útzárat a Savaria karnevál miatt. Nem csak az forgalom visszaállítása történt meg, hanem újra egyirányú lett a Brutscher József utca. Most a Rohonci út és a Deák Ferenc utca keresztezésénél folytatják a munkálatokat a Vasivíz Zrt. szakemberei.

A mai sajtótájékoztatón Kohuth Viktor, a Vasivíz Zrt. igazgatója elmondta, a kivitelezés a tervezett ütemben zajlik, a Magyar László utcai munka befejeződött, most a rendőrség előtti területre koncentrálnak. Eleinte részlegesen, majd szeptember közepétől teljes útlezárás várható.

Kerülni a Bartók Béla úton keresztül a Paragvári út illetve a Gagarin utca irányába lehet majd. Az Akacs Mihály utcában ideiglenesen megváltozik a forgalmi rend, a Petőfi Sándor utcai kereszteződésnél nem csak jobbra, hanem már balra is lehet majd kanyarodni.

Megtudtuk, hogy a projekt részét képezi az is, hogy helyreállítják az útburkolatot és a járdaszakaszokat, de ez csak jövő nyárra várható. 

közösség

további frisss

lap tetejére