Te, aki ezt olvasod: csodálatos vagy. Ugye tudtad? Ugye tudtad, hogy nincs még egy olyan nagyszerű lény, mint te? És most konkrétan rólad beszélek, pedig hát ezt az újságot sok ezer ember olvassa, és amikor ők olvassák, akkor nekik mondom ugyanezt – és ettől vagy te ilyen hajmeresztően különleges. Meg ők is. Mindenki. Logikus, nem?
De hát minek ide logika. Az utolsó dolog, amit egy bókkal kapcsolatban tudni akarsz, az az, hogy mennyi köze van a valósághoz. És akkor jövök én itt a kockás papírral meg a nyilakkal? Kinek kell ez, amikor épp most gyorsultad le az Egész Világot egy olyan tulajdonságodnál fogva, amihez meg se kellett mozdulnod? Mert úgyis mindig, mindig te leszel a legjobb abban, hogy olyan legyél, mint saját magad! Szinte látom, ahogy a büszkeség felcsillan a szemedben. Majd szeretnék tőled egy autogramot.
Csoportelmélet
Nagyon kérlek, kétszer is gondold meg, hogy folytatod-e az olvasást, mert most egy kellemetlen hír következik. Figyuszka! Tök ugyanolyan vagy, mint sok százezer ember rajtad kívül. Nincs annyiféle ember, hogy mindenki másmilyen legyen, és vannak tudósok a világban, akik pontosan azzal foglalkoznak, hogy a nagyon hasonlókat bekarikázzák. Ha annyira pontosan elemezzük a személyiségeket, hogy egymillió félét megkülönböztetünk belőlük (!!), akkor átlagosan hétezer pontosan ugyanolyan ember él a bolygón. Ha csak százezer személyiséget választunk szét, akkor hetvenezer. És ugye nem kell mondanom, hogy a legbonyolultabb személyiségelemzők is csak néhány száz modellel dolgoznak? És ugye te is el tudod osztani a hétmilliárdot például hétszázzal?
Jaj, galambom, gerlicém, édes rózsám, hogy te milyen egy eszeveszettül különleges vagy!
Kiskapu, nagykapu
Elmondom, mi a közös gyakorlatilag az összes női csoportban. Akárhány éves, akármilyen társadalmi státuszú, akármennyit keres – a hiúság a legfontosabb gyenge pontja. A bókok. Ha most odamegy hozzád egy vadidegen ember, és azzal kezdi, hogy mond rólad három jó tulajdonságot, hinni akarsz majd neki. Hinni fogsz neki. Az agyad társít hozzá egy olyan képet, hogy nahát, ez a fiú milyen aranyos, és milyen okosakat mond – mert ha így van, akkor minden igaz, amit rólad mondott az imént. És a következő két mondatát már lendületből elhiszed.
Hány férfinak dőltél már be csak azért, mert olyasmiket látott benned, amiket te nagyon szerettél volna igaznak tudni? Hány szélhámos dumálta már félig le rólad az alsóneműt, miközben a lelked mélyén pontosan tudtad, mit szeretne? Ó, igazán, milyen intelligens vagy? Milyen finom vonalú, arisztokratikus arcod van? Már dorombolt is fel benned a forróság, igen, igen, te ilyen vagy, pontosan ez vagy te, most, hogy jobban megnézed, mindig is ott volt! Modellfotózás? Miért is ne, hiszen anyukád is mondta, hogy szép vagy, csak valahogy a világ nem fedezte fel! Különös érzék az emberekhez? Intuíció? Hát igen, pirul bele mosolyogva a lelked, és máris közelebb húzódsz ehhez az emberhez, aki ilyen szépeket mond, vagy még inkább ennyire jól ismer... Hiszen minden szava olyan igaz! Most tényleg azt kéne mondanod neki, hogy menjen innen, mert átlátod a mocskos szándékait – elzavarnád ezt a kedves fiút, mikor egy csomó szép dolgot még meg sem említett? Nyújtózkodsz neki, kitolod a melled, hátha arra is érkezik valami okosság, kinyújtod a lábad, mintha elgémberedett volna... Na? Semmi? Biztos van ott még bók, csak elő kell csalogatni. És már hajolsz is közel, hogy megérezze a parfümödet. Az is te vagy. Az is benned csodálatos, hiszen te kaptad ajándékba.
Ugye tudod, mi a sztori tanulsága?
Persze hogy tudod. De nem vagy hajlandó ellenállni. Mert bizonytalan vagy, tele vagy félelemmel, mert igazából valahol a lelked mélyén dehogy gondolod te, hogy tényleg olyan csodálatos lennél. Ezért veszel meg mindent, ami azt ígéri. Ezért hallgatsz meg minden elcsépelt, üres bókot, ezért kapaszkodsz mindenbe, ami neked szól, téged dicsér, rólad mond el valami szépet, amit addig nem tudtál. Igaznak érzed a jósnő üres fecsegését, elhiszed a napjegyed leírásából a pozitív jelzőket, lányregényeket olvasol, hogy azonosulj a főszereplővel, romantikus filmet nézel, hogy egy pillanatra magadon érezd a hollywoodi stylistok által összeálmodott szexis-csajos szetteket. Minden jöhet, minden kell. Rövid az élet.
És keresel egy férfit, aki szerelmes beléd, mert akkor neki te vagy maga a Tökéletesség.
Tudod, mi ebben a legviccesebb? Amikor ezek után elvárod, hogy a férfi önmagát adja. Amikor felballagsz a társkeresőre, és rezzenéstelen arccal odaírod, hogy „Légy önmagad, elegem van az olyan emberekből, akik csak megjátsszák magukat!” Hát persze hogy eleged van, tündérbogár! Az egyik például állandóan az arcodba bámul sminkelés közben.
Csernisztikus gyógymód
Hallod, van egy srác, az Imre. Az nagyon bejönne neked. Nem írhatom le a teljes nevét, mert az nagyon sokba kerül, de szerintem ő meggyógyítana egy perc alatt. Előrehajolna az íróasztalon keresztül, és beleordítaná a szemedbe, hogy „térjél már magadhoz, te egy ugyanolyan utolsó szutyok átlagember vagy, mint bárki más!” Ez persze el van túlozva, ezt ő is tudná, de ő ilyen temperamentumos srác, és ő ezzel, ahogy ezt így mondja, általában ki tudja rázni az embereket abból az áldott révületből, amivel eddig körbeholdkórozták a világot. Ő ehhez ért. Kimondja, amit te nem mersz. Pedig neked is nagyon jó lenne, ha felfedeznéd, hogy a tévképzeteid mögött vannak ilyen ismeretlen további dimenziók, amiket összefoglaló néven úgy hívunk, hogy valóság, és ezzel nagyon praktikus kiegyezni, mert ha nem keresed, ő előbb-utóbb bekopog Ha mást nem, az első szerelmi csalódásnál, begyulladt foggyökérnél vagy rádesett zongoránál mindenképp találkozni fogsz vele. És nem árt, ha addigra futólag már ismeritek egymást.
Hadd adjak így a végére egy tanácsot, jó?
Ne különleges akarj lenni. Egyszerűen csak nyisd ki a szemed.
Kellner Dénes
