Női kézilabda: szépen csillog az a bronz!

SzR-TT • 2014. május 10., szombat •
A remek tavaszi szezont nyújtó Haladás VSE NB I/b-s női kézilabda csapata utolsó hazai meccsét játszotta május 10-én. A VKLSE Győr csapatát fogadták a zöld-fehér lányok a Rohonci úton, és hibátlan hazai sorozatot produkálva ezúttal is győztek. A meccs után a szombathelyi lányok átvehették a jól megérdemelt bronzérmeiket is.
Női kézilabda: szépen csillog az a bronz!

Helyszíni tudósítás a Rohonci útról

Haladás VSE – VKLSE Győr 36–27 (14-13) 


Mi kezdtük a meccset, de az első gólt a vendégek szerezték. Aztán Debreczeni Luca gyorsan egyenlített, az 5. percben 2-2 volt az állás.
A következő percekben jobban játszottak a győriek, és a 10. percben meg is látszott az eredményjelzőn: 4-5 volt oda!
Aztán továbbra is a vendégek játéka érvényesült, volt olyan pillanat, amikor három góllal is vezetett a Győr. A 15. perc végén 7-8 állt az eredményjelzőn. 
A 19. percben, 9-9-es állásnál kért először időt a győri tréner. A 20. perc végén először vezettünk, ekkor 10-9 volt a részeredmény. 
A 22. percben kettős emberhátrányból is gólt dobott Pukler, ekkor 12-10-re vezettünk. Noha a 25. percben már két gól volt a fölényünk, Bölöni Roland is kikérte első idejét.   
Az első félidő végén felzárkóztak a vendégek, a szünetben 14-13 állt az eredményjelzőn.  
A második játékrészben jól startolt a Haladás. Pukler két góljával már 16-13-ra vezettünk. A mérkőzés 35. percében 18-15 állt az eredményjelzőn. 
A következő percekben stabilizálta fölényét a hazai zöld-fehér együttes, a 40. percben Pukler tizenegyedik (!!!) góljával már 22-16-ot mutatott az eredményjelző. 
Aztán egyre jobban kijött a két csapat közötti különbség, a 45. percben már nyolc góllal is vezettünk, az állás 27-19 volt.   
Ezt követően már igazi örömkézilabdát játszott a Haladás. Az 50. percben megdobtuk a harmincadikat is, ekkor 30-21-re vezettünk.
Az utolsó percekben valamennyi cseréjét pályára küldte Bölöni Roland, az 55. percben 31-24 volt az állás. Az utolsó pillanatokban zúgott a vastaps és harsogott a szép volt lányok, 36-27 lett a vége. Szép volt csajok!   
   
A meccs után történelmi sikert ünnepelhettek a csapat tagjai és a Haladás VSE szurkolói, hiszen első alkalommal lett a bajnokság bronzérmese a Haladás VSE NB I/b-s női kézilabda csapata. Az érmeket Lazáry Viktor Szombathely alpolgármestere adta át. Bravó lányok! 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére