Nem mondhatom azt, hogy elég – interjú Sátory Károllyal

frisss.hu Fotó: Bodorkós Máté • 2016. augusztus 31., szerda •
Városi képviselőként amellett, hogy utcák felújításáért, parkolók és játszóterek építéséért lobbizik, támogatja a bohócdoktor szolgálatot. A civil életben iskolaigazgató és a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület vezetője. Sátory Károllyal beszélgettünk.
Nem mondhatom azt, hogy elég – interjú Sátory Károllyal

2014-ben először indult választásokon és lett egyéni képviselő. Milyennek látja a 10. számú választókörzetet?

Úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedekben egy kicsit elhanyagolt volt ez a városrész, legalábbis a sok gond, megoldásra váró probléma erre utal. Ennek ellenére szerintem egy nyugodt terület, zömében családi házak találhatók itt, néhány tömbházzal. A családi házas övezetben nemcsak rossz állapotúak, de nagyon keskenyek is az utcák, viszont egyre nagyobb forgalom terhelődik rájuk. Utcákat, utakat kellene felújítani, parkolókat kellene kialakítani. Ezek a közlekedési problémák okozzák a legtöbb kényelmetlenséget az itt élőknek.

Az egyik legforgalmasabb csomópont a Brenner és a Nárai utca kereszteződése. Lát rá esélyt, hogy ez a probléma a közeljövőben megoldódik?

Nagyon nagy öröm számomra, hogy a pályázati lehetőségek közé bekerült a csomópont körforgalmasítása. Ha sikeres lesz a TOP-os pályázat, a közeljövőben megépül itt a körforgalom. Ez egyébként nemcsak a körzetben élőknek lenne nagyon fontos, hanem a város minden lakójának könnyebbséget hozna, hiszen sokan járnak erre nap mint nap. Legalább ekkora jelentősége van annak is, hogy végre hozzányúlhatunk a Szigligeti utcához, aminek a terve évtizedek óta porosodik a hivatalban. Most úgy néz ki, hogy a Brenner körút és a Táncsics Mihály utca közötti szakasza újulhat meg, ami nagy eredmény lenne. Égető kérdés a Móricz Zsigmond utca állapota is: rossz minőségű és járda sincsen. Ezt az utcát teljes hosszában rendbe tesszük, ráadásul nem is pályázati pénzből, hanem hosszas egyeztetés után sikerült önkormányzati forrást szerezni rá.

Több intézmény, köztük óvoda és iskola is található a körzetében. Milyen állapotban vannak ezek?

Zöld utat kapott a körzet egyetlen óvodájának, az Aréna Óvodának a korszerűsítése: mintegy 3, 3 milliárd forintból teljesen megújul a mai kor követelményeinek már nem megfelelő, gazdaságtalanul működtethető épület. Természetesen az óvónők mindent megtesznek azért, hogy családias, barátságos legyen a légkőr, de a gyerekek jelenleg nem jó körülmények között vannak.

A Bercsényi-iskolában jelentős fejlesztés valósult meg tavaly. Az épületet szigetelték, korszerű energiahordozó került beépítésre, továbbá egy foglalkoztató, pihenő szobát alakítottak ki az ott tanuló, sérült gyermekek részére.

A Zrínyi-iskola igazgatója kérte, hogy a városi iskolabútor felújítási programot átütemezve haladéktalanul cseréljük le néhány teremben a padokat, mivel azok szinte már használhatatlan állapotban vannak. Továbbá jelezte, hogy a parkoló felöli oldalról beázik az iskola. Ezeket a problémákat sikerült megoldani. Amit viszont még nem sikerült rendezni, az a tornaterem kérdése. Az itt működő középiskolák és a Zrínyi-iskolának is szüksége lenne egy plusz tornacsarnokra, de annyira beépített ez a terület, hogy szinte lehetetlen bármiféle beruházásban gondolkodni. Ennek ellenére igazgató úrék folyamatosan gondolkodnak, dolgoznak ezen. Ami biztos: először helyet kellene találni, utána jöhet a szükséges források megteremtése.

Több egyház is jelen van a körzetben, őket is próbálom segíteni. A katolikus egyház működéséhez illetve az evangélikus egyház által üzemeltetett bohócdoktor szolgáltatáshoz járultam hozzá képviselői keretemből. Utóbbi szerintem nagyon jó kezdeményezés. Sokat segíthet a beteg gyerekeknek, elviselhetőbbé teszi a korházban töltött időszakot, de az idősek, elesett emberek lelkét is vidíthatja.  

Nem mondhatom azt, hogy elég. Sok minden van tervben, és úgy érzem, hogy ezek a tervek reálisak is. Jó néhányhoz konkrét pályázat és ígéret van a városvezetés részéről.  A körzetnek például szüksége lenne játszóterekre, az egyik a Brenner-parkban kapna helyet. Ezt természetesen együtt kell kezelni a KRESZ-parkkal és a víztoronnyal. Nagy álmom, hogy a víztorony megújuljon és látogathatóvá váljon a város lakossága számára. Nagyrendezvények idején a turisták is felmehetnének, kvázi kilátóként funkcionálna.

Mik a fogadóórák tapasztalatai?

Minden évben írok egy levelet a körzet lakóinak, amelyben beszámolok az előző időszak fejlesztéseiről és a következő év terveiről. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy jönnek ugyan néhányan a fogadóórákra, de sokkal több levelet kapok. Ezek mindegyikére válaszoltam, és minden esetben megtettem a tőlem telhető intézkedéseket. Többen megkeresnek személyes problémákkal is, nekik is igyekszem segíteni.

Az mellett, hogy iskolaigazgató és körzeti képviselő, jut ideje a civil életre is. Ilyen fontosnak tartja?

Igen, nagyon fontosnak tartom. Van egy lovas egyesületünk, amivel próbálunk hozzájárulni a város közéleti, kulturális életéhez. Lovas polgárőrséget is működtetünk, rendszeresen járjuk a külterületeket, és igyekszünk felderíteni az illegális szemétlerakók kilétét. Szombathelyhez erősen kötődik a huszárlét, mi a 11-eshuszároknak szeretnénk emléket állítani, ezeknek is az 1848-as korú ruházatát és fegyverzetét vettük elő. Az idén a karneválon is szerepet vállaltunk. Két lovas bemutatót tartottunk a Történelmi Témaparkban és a felvonuláson is részt veszünk. Az már csak hab a tortán, hogy mások is fontosnak tartják és elismerik a munkánkat: 2012-ben egyesületünk kapta az "Év polgárőr Egyesülete"címet, 2013-ban a civileknek adományozható II. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet kaptam, most pedig a megyei polgárőr napon kaptunk kitüntetést egy jó barátommal együtt a kiváló polgárőr munkáért.

közösség

további frisss

lap tetejére