Nehéz kezdés után, nyögvenyelős SzoESE győzelem

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 09., vasárnap •
Szabó László vezetőedző szerint a magabiztos védekezés és az egyéni teljesítményekkel sikerült megnyerni az összecsapást.
Nehéz kezdés után, nyögvenyelős SzoESE győzelem

Fővárosban lépett pályára a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület amatőr első osztályú kosárlabdacsapata, ahol a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gárdájával csapott össze.

Gusztafik pontjaival szerezte meg a vezetést a SzoESE, de nem bizonyult hosszú életűnek az előny. Kulcsár vezetésével az első negyed közepére már a hazaiak álltak jobban. Szabó László időkérését követően szigorított védekezésén a szombathelyi csapat és Feigl, valamint Szabó-Haklits pontjaival megnyerte az első negyedet a SzoESE. A második etapot is jobban kezdték a vendégek, azonban sok, bosszantó hibát követtek el játékosok. Hol egy tiszta dobóhelyzetet rontottak el a kosarasok, máskor labdaeladással borzolták a kedélyeket. A rendkívül pontszegény első félidő Hajdinák pontjaival zárult. (19-28)

Szabó-Haklits Zsuzsa 12 ponttal járult csapata győzelméhez

A szünet jó hatással volt a csapatokra, hiszen a dobások tekintetében mindkét oldal feljavult. Bosszantó technikai hibák így is adódtak, de ez az eredményt nem befolyásolta. Szabó-Haklits Zsuzsa és Gusztafik Lilla révén tartotta tíz pont körüli előnyét a szombathelyi gárda. A záró játékrészre aztán felszívta magát az NKESE és mindent megpróbáltak a fordítás reményében. A vendégek védekezése néha akadozott, így egyre jobban fogyott a szombathelyiek előnye. Már csak egyetlen pont volt a különbség, amikor labdát szerzett a SzoESE. Jöhettek az ilyenkor megszokott büntetőzések, Szabó-Haklits és Gusztafik keze nem remegett meg, így megérdemelten győztek a szombathelyiek.

Szabó László vezetőedző: Sima mérkőzés lett volna, ha nem játszunk ilyen rossz felfogásban. Sajnos a tiszta helyzeteket nem tudtuk bedobni, ráadásul rengeteg labdát adtunk el, ezzel nehéz helyzetbe hozva magunkat. A védekezésünkkel nyertük meg a találkozót, amelyet szinte végig kiválóan megvalósítottunk. A győzelmünk másik kulcsa az volt, hogy több játékosunk egy-egy ponttal, lepattanóval hozzájárult a közöshöz.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület - Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület
50-55
(10-15, 9-13, 18-18, 13-9)

SzoESE: Gusztafik 16/3, Jakubovics 3, Szabó-Haklits 12/6, Molnár A. 6, Uszkai -.
csere: Feigl 8, Simon C. 5/3, Plózer 2, Hajdinák 2. Kovács K. 1, Orsós-Bogdán -, Rózsa F. -.
Vezetőedző: Szabó László

közösség

további frisss

lap tetejére