Negyvenhat év után újra defláció!

fidesz.hu • 2014. május 14., szerda •
Amellett, hogy hónapok óta tartósan alacsony szinten áll az infláció, áprilisban egy kicsivel még tovább is csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel ezelőttihez képest - jelentette ki Hoppál Péter. Utoljára 46 évvel ezelőtt, 1968-ban ébredt olyan hírre Magyarország, amilyenre ma ébredtünk. Amellett, hogy az infláció hónapok óta tartósan alacsony szinten áll, áprilisban egy kicsivel még tovább is csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel ezelőttihez képest.
Negyvenhat év után újra defláció!

Ez azt jelenti, hogy nemhogy nem romlott az elmúlt hónapban a fizetések és a nyugdíjak vásárlóértéke, hanem egy kicsivel még többet is érnek, mint egy évvel ezelőtt – mondta keddi sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva. Hoppál Péter elmondása szerint kevesebbet kell fizetnünk a tartós fogyasztási cikkekért, a ruházati cikkekért, az élelmiszerekért és az energiaárakért is, mint 2013 áprilisában.
A kormánypárti politikus aláhúzta, a háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben az egy évvel ezelőttihez képest. Ez – mint fogalmazott - csak részben a rezsicsökkentés hatása, mert az idei áprilisi 6,5 százalékos gázár-csökkentés hatása csak a következő havi adatokban lesz érzékelhető. A szóvivő úgy vélekedett, „a pénzügyi rezsicsökkentés részeként februárban bevezetett ingyenes készpénzfelvétel hatása valószínűleg ugyancsak hozzájárul az árak leszorításához.”

A tartósan alacsony infláció kiszámíthatóbbá teszi a mindennapi életet, a családi költségvetés tervezhetőségét és a hazai vállalkozások életét is – mutatott rá Hoppál Péter, aki szerint „ha nem is marad mínuszban az inflációs adat, a továbbiakban is mindenképpen tartósan alacsony inflációra számítanak az előttünk álló hónapokra is.”

Az idei évre 0,8, jövőre 2,8-2,9, 2016-ban és 2017-ben pedig 3 százalék körüli inflációval számol a kormányzat – tájékoztatott a nagyobbik kormánypárt szóvivője, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság legutóbbi tavaszi előrejelzésében ugyancsak hasonló adatokat jelez, ők idénre 1 százalékos, jövőre pedig 2,8 százalékos inflációval számolnak.

Magyarország tehát nemcsak saját becslésünk és önértékelésünk, hanem az uniós számok szerint is jó úton jár, a tartósan alacsony infláció mellett sikerült növekedési pályára állítani a gazdaságot, és a 2010-es kormányváltás óta minden évben 3 százalék alatt tartani a hiányt – hangsúlyozta Hoppál Péter. Emlékeztetett  arra is, hogy a szocialista kormányok idején ez egyetlen évben sem sikerült.
A szóvivő rámutatott, tavaly európai szinten nálunk csökkent legnagyobb mértékben a munkanélküliség, ami 2010-ben még 11 százalék fölött volt, most pedig azzal számolnak, hogy 8,2 százalékra csökken. Hoppál Péter úgy vélte, „minden együtt van tehát ahhoz, hogy még jobban teljesítsünk, ezt a teljesítményt egyedül a Magyarországra veszélyes politikai erők veszélyeztethetik.” Mint fogalmazott, „a baloldal szélsőséges gazdaságpolitikája, amely a nemzeti érdekeket elárulva szolgaian igyekszik megfelelni a külföldi tőke elvárásainak, most újra Brüsszelből akar gáncsoskodni, ha itthon már elbukott.”

A fideszes honatya szerint „ugyanilyen veszélyes és káros a szélsőjobboldal politikája, amely minden eddig elért, és minden remélt gazdasági eredményünket képes lenne veszélybe sodorni öt percnyi hírnévért az EU-ban." Mint mondta, ők folyamatosan ki akarnak lépni az unióból, de a brüsszeli állásokat azért betöltenék. Tehát belső önellentmondásban van a hazai szélsőjobboldal - fűzte hozzá.

Jövő héten vasárnap, május 25-én az európai választás eredménye azt is el fogja dönteni, hogy a Magyarországot és a magyar gazdasági érdekeket támogató, vagy az ellen dolgozó brüsszeli képviseletet választunk-e – hívta fel a figyelmet a Fidesz szóvivője.

közösség

további frisss

lap tetejére