Mutatjuk Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023 logóját

frisss.hu fotó: Hornyák Emőke • 2017. június 15., csütörtök •
A logónak tartalmaznia kellett Szombathely közgyűlése által elfogadott koncepciót – kétezer év, hármashatár, négy ütem, egész város, éltető víz – legalább egyik fő elemét.
Mutatjuk Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023 logóját

Szombathelyi kötődésű, Nemesbődön élő fiatal családapa, Baán Zoltán nyerte „Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023” logópályázatát, és azzal járó 300 ezer forintos díjat.

Az önkormányzat által 2017. május 23-án meghirdetett logópályázatra a megadott határidőig 28 pályázó összesen 41 pályaművel jelentkezett. Közülük a Szombathely „Európa Kulturális Fővárosa 2023” pályázata előkészítéséért felelős munkacsoport – a pályázók személyének ismerete nélkül, kizárólag a pályamunkák alapján – egyhangúlag szavazta meg a nyertes logót – mondta el a ma délutáni, Fő téren tartott sajtótájékoztatón dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.

A pályázati kiírásban a többi közt szerepelt: a logónak tartalmaznia kell Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése által elfogadott koncepció – kétezer év, hármashatár, négy ütem, egész város, éltető víz – legalább egyik fő elemét.    

Fiatalosság és dinamizmus, ez jellemzi Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatának logóját – ezt már Koczka Tibor, Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere, a pályázat előkészítéséért felelős munkacsoport vezetője hangsúlyozta. Hozzátette: az elbírálás során a munkacsoport tagjai figyelembe vették azt, hogy a nemzetközi pályázathoz készült logó Szombathely kulturális sokszínűségére, lendületességére, a koncepció pilléreire épüljön, jól érvényesüljön fekete-fehér színben is, és hosszú távon felhasználható lehessen. Az alpolgármestertől megtudtuk, Szombathely önkormányzata az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatra való jelentkezési szándékát az elsők közt, ha nem elsőként nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériumába. 

A nyertes logót készítő Baán Zoltán megtiszteltetésnek tartja, hogy Szombathely az ő munkáját választotta. Hozzátette: a logó tervezése számára sokkal inkább érzelmi kérdés volt, mint technikai. A logó központi eleme a tánc, reprezentálva ezzel a dinamizmust, a lendületet, azt az egyetemes nyelvet, amit a város kiemelten magának tudhat. A színes ecsetvonások adják vissza a négy ütemet, melytől az egész város szerethető lesz – tájékoztatott Baán Zoltán. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére