Múlt nélkül nincs jövő - hadtörténeti konferencia

szróbert • 2014. március 28., péntek •
Ahhoz, hogy megértsük a múltunkat, rendkívül fontos az első világháború méltó feldolgozása - hangzott el ,,A NAGY HÁBORÚS EMLÉKÉV" március 28-i, szombathelyi rendezvényén. Vasvármegye utolsó békeéve és az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából rendezett konferencián a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakértőinek előadásai mellett vasi vonatkozású témák is elhangzottak. Tekintse meg képgalériánkat és videóinterjúinkat!
Múlt nélkül nincs jövő - hadtörténeti konferencia

A főszervező, Jagadics Péter nyá. alezredes bevezető szavai után dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntötte a konferencia résztvevőit, majd elmondta, hogy az emlékév tiszteletére Szombathely is eseménysorozatot indítotott, s ez a rendezvénysorozat második epizódja.

"Az első világháború nagyban befolyásolta Magyarország történelmét. A magyar katona mindig olyan volt, aki engedelmeskedett a parancsnak, akire számítani lehetett. A magyarok mindig jó katonák voltak, hiszen a kitűzött célt, akár életük árán is megvédték. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a háború senkinek sem lehet érdeke" – tette hozzá a polgármester a Városházán.
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, az emlékév fővédnöke saját családja történetét keresztül elevenítette fel az első világháború kitörésének kezdetét.

"Közös történetünk, enyém is, Hende Lajos nagyapámé is, ő is átélte amint 1914 nyarán mozgósított a Monarchia. Éjszaka doboltak, hívták a férfiakat. Ady szavaival élve ,,Különös éjszaka volt" – kezdte mondandóját a miniszter.

Ezt követően arról beszélt Hende Csaba, hogy ,,a hadisír a béke követe, minden hősi halott megérdemli a tiszteletet", majd a hadisir.hu weblapot is reklámozta, melyre, - mint elmondta - valamennyi veszteséglistát feltöltik majd.

"A második világháború időben közelebb eső emléke elfedi az első világháború iszonyatos szenvedéseit. A HM is programsorozatot indított, de Szombathely város rendezvényéhez is örömmel csatlakozott a tárca. Ahhoz, hogy megértsük a múltunkat, rendkívül fontos az első világháború méltó feldolgozása. Emlékezni kell, hogy lássuk, milyen temérdek áldozatot hoztak meg nagyszüleink" - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, majd megnyitotta a konferenciát.

Ezt követően a konferencia levezetőelnöke, dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Parancsnoka ismertette a programot, melynek kísérő rendezvénye az I. világháborús fegyver- és egyenruha bemutató volt.

A konferencia első előadója dr. Balla Tibor alezredes volt. A HTI kutató osztályának vezetője az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének dualizmus korabeli (1868–1914) felépítéséről beszélt. Ezt követően pedig Dr. Pollmann Ferenc az osztrák-magyar haderőről, illetve a korabeli erőviszonyokról, az első világháború előestéjének jellemzőiről beszélt, majd dr. Kiss Gábor százados ,,A Nagy Háború veszteségeinek kezelése a világháborútól napjainkig” – című előadása hangzott el.

Szünet után pedig Pál Ferenc levéltáros Vasvármegye utolsó, 1914-es békeévéről adott elő, Németh Balázs egyenruhatörténész pedig a K.u.K. 83. gyalogezred történetéről, az I. világháborús harcairól adott nem mindennap hallható információkat. Vasi vonatkozású volt Liszt Ferenc és Jagadics Péter nyá. alezredes ,,Liszt József alsóőri 83-as baka háborús naplója" címet viselő családtörténeti előadása is.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére