Múlt, jelen, jövő: Ludvig József 50’

SzR - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. január 15., vasárnap •
Családtagok, barátok, egykori katona- és csapattársak meglepetésbulival és újra egymás elleni játékkal, a pályán köszöntötték a kerek szülinapos közismert kézilabda-szakedzőt.
Múlt, jelen, jövő: Ludvig József 50’

Január 1-jén töltötte be ötvenedik születésnapját Ludvig József, a Spartacus-Styl SE, a Zalaegerszegi Honvéd Katona SE, a Celldömölki VSE, végül a SzoEse egykori játékosa, illetve szakosztályvezetője, aki a Derkovits Gyula Általános Iskolában fogott először labdát a kezébe, akkor 13 esztendős lehetett. 

Igazi meglepetés volt az ötvenedik születésnapját ünneplő, a kézilabdát szerelmének tartó Ludvig József számára a vasárnapi nosztalgiázás. Idősebb fia csalta a tett helyszínére, azzal a céllal, hogy sílécet válasszanak, de ebből persze nem lett semmi, mert elsőként a felesége köszöntötte, miközben megemlítette: a kézlabda az első, én ,,csak” feleség vagyok, mert a nagy szerelem a sport, a kézilabda. Aztán a dunaújvárosi csapatban kézilabdázó kisebbik fia hangfelvételen köszöntötte, mert az ünneplés pillanatában is kézilabdázott.

A családtagok mellett barátok, egykori katonatársak és a korábbi kézilabda-csapatok tagjai felsorakozva várták az ünnepeltet az Egyetemi Sportcsarnokban, ahol még nosztalgia-meccset is szerveztek az ünnepelt tiszteletére. Megjelentek azok az egykori kézilabdázók is, akik az 1970-es évek végén, illetve az 1980-as évek közepén még a megyei I. osztályban együtt játszottak Ludvig Józseffel, akinek már akkor az volt a vágya, hogy egyszer játszhasson még azokkal, akikkel egykor együtt kézilabdázott.

Ludvig József rendkívül meghatottan köszönte meg a nosztalgiázást, azt, hogy közelről-távolról ennyien eljöttek, még a világbajnoki ezüstérmes Farkas Ági is feltűnt egy kezdődobás erejére. A születésnapi nosztalgiázás ünnepi ebéddel ért véget.  

 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére