Motivációs kisfilmet készítettek a vasi fiatalok

Pannonia Pictures Youtube • 2016. november 30., szerda •
Tehetsz érte, tegyél érte címmel mondják el a véleményüket a hallgatók, hogy ne a kocsmában, hanem az edzőteremben és társaságban töltsd a szabadidőd.
Motivációs kisfilmet készítettek a vasi fiatalok

"Motivációs film (nem csak) állami gondozásban nevelkedő fiatalok sportos aktivitásának növelésére. 2015-ben vette kezdetét a kutatás, amelyet személyes tapasztalatok ösztönöztek. 2014-ben kerültem kapcsolatba egy színházi nevelési program keretén belül, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal. A Varjak című színházi nevelési program közel 20 alkalommal valósulhatott meg, az ország különböző nevelőotthonaiban és javítóintézeteiben. A foglalkozások alatt szerzett élmények hatására született meg a gondolat, hogy egyetemi tanulmányaim mellett, állami gondozásban nevelkedő fiatalokkal szeretnék foglalkozni. Ennek első állomása ez a motivációs film, melynek célja a cselekvési kedv előmozdítása – írja Pesti Arnold, hallgató.

Íme a kisfilm:

 

közösség

további frisss

lap tetejére