Várhatóan idén őszre készülnek el azok a rendeletek és jogszabályok, amelyek alapján 2020-tól tartalmilag, formailag és módszertanilag is megújul a szakoktatás - olvasható a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelében. Racionalizálni fogják az Országos képzési jegyzékben (OKJ) szereplő szakmák jelenleg átláthatatlan rendszerét. A tervek szerint a mostani 286 helyett a jövőben legfeljebb 200-féle szakmát lehetne iskolarendszerben tanulni, ezek meghatározása még folyamatban van. Az OKJ rendszer szakképesítéseit a jövőben két részre osztanák: a rendszer egyik ágát képezi majd az iskolában oktatható 200 alapszakma, amelyek mindegyike ágazati szintű, széles körű alaptudást biztosít a diákoknak. Ezeket a képesítéseket lehetne az ötéves technikumban, illetve a hároméves szakképző iskolában, valamint iskolarendszerű felnőttoktatásban másfél-három év alatt megszerezni. A másik csoportot azok a szakmai képesítések alkotják majd, amelyek a fentieknél rövidebb idejűek vagy specializációként ráépülnek valamelyik alapszakmára. Ezeket azonban csak felnőttképzésben lehet majd megszerezni, vizsgázni pedig független vizsgaközpontokban kellene. Az új szakmai vizsgakövetelményeket és a képzések tartalmát a tél folyamán dolgozná ki a szaktárca az ágazati készségtanácsok szakmai észrevételeire alapozva.
Minden szempontból megújul a szakoktatás
További híreink
Rendkívüli megállapodás Kína és az Egyesült Államok között: 115 százalékkal csökkentik a vámot

Az amerikai és a kínai kormány úgy döntött, hogy véget vet a vámháborúnak a két ország közt. A Genfben zajló tárgyalások eredményt hoztak, ideiglenes megállapodásra jutottak a felek. Mindkét ország
A BYD vezetői közül már többen beiratkoztak a Szegedi Tudományegyetemre

Leginkább az európai jogi és HR-képzések érdeklik a kínai e-autógyár menedzsmentjét – tudta meg az Index Fendler Judit kancellártól. A Szegedi Tudományegyetem, valamint a dél-alföldi régió
Miből lehet érettségizni? 5 érdekes vizsgatantárgy, amiről lehet, nem hallottál 
Országszerte érettségiznek a diákok. A történelem, magyar, matek, idegen nyelv mellett még számos választható érettségi tantárgy létezik. Mutatjuk, milyenek vannak!
Halálos baleset a 86-os főúton, a megyehatáron - Édesanya veszítette életét - fotók 
Tehergépkocsi és autó karambolozott
Mentőövet nyújt az MVM Next a rezsicsökkentésből kieső vállalkozásoknak 
A döntés mintegy 100 ezer mikrovállalkozást érint.
Három európai országban is sztrájkolnak a Ryanair munkatársai 
A dolgozók borzasztó munkakörülményekre panaszkodnak.
Veszélyes is lehet a laktóz- vagy gluténmentes étel 
Hasfájás, hasmenés, puffadás, hányás, migrén, ízületi fájdalom, asztma, szorongás, autoimmun betegségek, depresszió, kimerültség, szívdobogásérzés, arc-melléküreggyulladás, fulladás, állandó köhögés,
Meghalt egy kétgyermekes édesanya a Ryanair hibájából 
Ketten is meghaltak a Ryanair gépen az elmúlt években, mert nem volt a járatokon defibrillátor. Bár Michael O'Leary, a légitársaság elnöke ígéretet tett rá, hogy beszerelnek ilyen készülékeket, de ez
A Lukoil is korlátozza a tankolást a kutakon 
Egyes vélekedések szerint júliusban és augusztusban üzemanyaghiány várható Magyarországon.
Halálos veszedelemben a Szent István roncsait felderítő búvárok 
Magyar búvárok derítették fel az Adria fenekén, 70 méteres mélységben, 104 éve hullámsírban fekvő Szent István csatahajót, az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb, legmodernebb és egyetlen ágyúlövést ...
Már vitorlásokkal is szállítják a kávét az Atlanti-óceánon át 
Egészen különleges megoldást kínálnak egyes cégek az Atlanti-óceánon történő kávészállítmányozásra. A vállalatok ugyanis vitorlás hajókkal szállítják a nyersanyagot. Noha ez jelenleg luxusmegoldásnak
MCC előadás: Bitcoin és kriptopénzek - Mik ezek? 
Az arany digitális alternatívájaként is emlegetett bitcoinról, befektetési reményekről, buktatókról, vagyis a kriptovaluták világának hátteréről lesz szó a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szombathelyi ...