Minden, amit tudni érdemes a fröccsről

T.A. Fotó: boraszportal.hu • 2016. június 25., szombat •
A néphagyomány húsz fajta fröccs nevét tartja számon, ám a szakember szerint ez több tucat is lehet. A szódavíz feltalálója Jedlik Ányos, de a bort már a középkorban is vizezték.
Minden, amit tudni érdemes a fröccsről

„S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot” – írta Márai Sándor a fröccsről, mely napjainkban újra reneszánszát éli. A szigorúan szódavízzel higított bor keverési aránya révén alakult ki a mintegy húsz féle hazai fröccsfajta, ám a Frisss.hu-nak nyilatkozó borszakértő, Nagy Róbert elmondta, ezeken kívül akár országrészenként is lehet még több tucat elnevezés.

A rozéból és a fehérborból készült fröccs a legnépszerűbb

Általában egy liternyi folyadékot szokás elkészíteni, kinek-kinek ízlése szerint, de fontos, hogy nem ásványvizet használunk a fröccshöz, hanem szódát – mondta a szakember. Magyarországon 1826-ban Jedlik Ányos ért el új eredményeket, amikor a balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. Az ő nevéhez fűződik a szikvíz nagyüzemi gyártása, vagyis a szódavíz elterjesztése, amelyet ma már hungarikumként tartunk számon.

S akkor nézzük, hány elnevezéssel lehet találkozni a fröccs kedvelőinak:

Kisfröccs: 1 dl bor + 1 dl szódavíz

Nagyfröccs: 2 dl bor + 1 dl szódavíz

Hosszúlépés: 1 dl bor + 2 dl szódavíz

Házmester: 3 dl bor + 2 dl szódavíz

Viceházmester: 2 dl bor + 3 dl szódavíz

Háziúr (nagyházmester): 4 dl bor + 1 dl szódavíz

Sport fröccs: 1 dl bor + 4 dl szódavíz

Lakó fröccs (kisházmester): 1 dl bor + 4 dl szódavíz

Krúdy fröccs: 9 dl bor + 1 dl szódavíz

Sóher fröccs: 1 dl bor + 9 dl szódavíz

Góré fröccs: 1 pohár borhoz pont egy spriccentésnyi szóda

Polgármester: 6 dl bor + 4 dl szódavíz

Mafla vagy Maflás: 0,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz

Csatos: 1 liter bor + 0,5 liter szódavíz

Lámpás: 1,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz

Magyar–angol: 6 dl bor + 3 dl szódavíz

Bakteranyós: 2.5 dl bor + 2,5 dl szóda

Tisza fröccs:  1 dl vörösbor + 1 dl pezsgő

Borsszem Jankó: 2,5 dl szódás málnaszörp + 2,5 dl bor

Deák bólé: sok szóda cseppnyi bor

 

közösség

további frisss

lap tetejére