Milyen hatással vannak a lelkünkre a színek és a formák? - Biróczki Ibolya, mandalakészítővel beszélgettünk

Szerző: Boros Patrícia - Fotó: frisss.hu • 2017. július 28., péntek •
Egy keleti kalandnak köszönhetően indult el az úton, mára országszerte ismerik a nevét.
Milyen hatással vannak a lelkünkre a színek és a formák? - Biróczki Ibolya, mandalakészítővel beszélgettünk

Biróczki Ibolya 2012-ben kezdett el foglalkozni mandala készítéssel és elemzéssel. Azóta találkozhattunk vele különböző fesztiválokon, de volt már kiállítása például Móron, Székesfehérváron és Csókakőn is. Mint mondja, régebben keveset foglalkozott festéssel, de egy nagy keleti kalandnak köszönhetően elindult az úton…

Honnan jött az ötlet, hogy mandalákat készíts?

1996-ban voltam először Indiában, egy spirituális közösségen keresztül. Az utam során eljutottam olyan szertartásokra, ahol homokból szórtak ki szerzetesek mandalákat. Ezek 1,5-2 méter átmérőjű, előre megszerkesztett, tradicionális minták, ahol minden szimbólumnak megvan a maga jelentése. A mandalákat egy hét alatt alkotják meg, majd egy szertartás keretében az egészet összesöprik és a folyóba szórják, vagy a szélnek eresztik. Ezzel azt szimbolizálva, hogy a földön semmi sem állandó, csak a változás. Engem akkor és ott fogott meg ez a csodás, színekkel teli, titkokat rejtő világ.

Miért pont az üvegfestést választottad erre a célra?

Először akvarellből készítettem meseképeket, ezeken az álmaimban látott, vibráló színes világokat jelenítettem meg. Egy idő után azonban úgy éreztem, hogy ezzel a technikával nem jön vissza az a fényszerű, csodavilág. Hogy ezt a ragyogást jobban át tudjam adni, arra a legtökéletesebb választás az üvegfesték volt. Ez a technika közelíti meg a legjobban a belső világomban megjelenő színes fény-világot.

Azon kívül, hogy nagyon látványosak, mire jók a mandalák?

A színekről tudjuk, hogy rezgésekből állnak, amelyek különböző frekvencián rezegnek. Ezért a gyógyításban is lehet használni őket. A keleti filozófia szerint, a fizikai test mellett, az embernek van egy finomenergia-teste is, amihez csakrák, főbb energiapontok is tartoznak. Ezek a szivárvány színeiben pompáznak és különböző funkciókat látnak el testünkben. A mandalák különböző színeikkel, formáikkal rezgéseket képviselnek, ezáltal fejtik ki a hatásukat.

Hogyan hatnak ránk, illetve az életünkre a különböző színek?

Minden színnek van szimbolikus jelentése. Ha bátrabban használjuk őket, akkor életvidámabbak lehetünk.  A vörös szín spektruma például energiával tölt fel bennünket, felráz, dinamikussá tesz. A feng-shuiban  a pénzt, a gazdagságot társítják hozzá. A naracssárga a derűt jeleníti meg, ugyanakkor a kreativitás színe is. Ezt például a buddhista szerzetesek viselik előszeretettel, mert segíti a koncentrációt. A sárga a Nap, a ragyogás színe, az egóval, az akarattal és a teremtéssel hozzák kapcsolatba, célokat, vágyakat, valamint testi és lelki gazdagságot fűznek hozzá.

A zöldet a színgyógyászatban különböző betegségekre használják, mivel frekvenciája nagyon széles. Az elfogadást, a szeretetet, a gyógyulást kötik hozzá. A kék a tanulás, a kommunikáció, a lelki szabadság és kudarcok elviselésének színe. A lilát az összefüggések meglátásával hozzák kapcsolatba, ez szimbolizálja a spiritualitást is. A fehér az összes szín keveréke, amit a tisztasággal, a mindenséggel kapcsolnak össze. Ennek az ellentéte a fekete, a színek hiánya, ami mindig negatív elbírálás alatt van, de úgy gondolom ennek is helye van palettában.

Az ezüstöt a szellemiséggel kapcsolják össze, a Holddal, az érzelmekkel, a női energiákkal. Az aranyat a Nappal, a ragyogással, az egóval, a teremtéssel, a férfi energiákkal. A barackrózsaszín a női minőséget képviseli. 

Van-e olyan szín, amire a legtöbbször nyúlnak rá? 

A vásárokba minden színből  viszek magammal, hiszen  mindenki más-más hiánnyal, betegséggel, lelki problémával érkezik. Sohasem írom rá a kép hátuljára, hogy mit jelent, inkább hagyom, hogy átnézegessék őket és szívük szerint válasszanak. A tapasztalatom az, hogy az ember azt választja, amiből hiánya van. Amilyen színre szüksége van ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen. Nagyon sokan választják a vörös, narancs és sárga színű mandalákat, ezek tulajdonképpen azok, amelyek a fizikai világban lendületet, stabilitást adnak.

A népszerűbb színek mellett, melyek azok, amiket ritkábban szúrnak ki maguknak?

Nem igazán van olyan, ami ritka. Talán a rózsaszín az, amit kevesebben választanak.

A színekről jut eszembe, mi a véleményed a felnőtt színezőkről?

Örülök, hogy megjelentek, mert – úgy vettem észre - egyre feszültebbek az emberek és keresik azt a lehetőséget, amivel ezt oldani lehet. Ezek a színezők jó alkalmat nyújtanak a teljes kikapcsolódásra, az önkifejezésre, gyógyítva vele a lelkünket. Ha valaki egy kicsit ért a színekhez, akkor könnyen „olvasni” tudja, mit is alkotott. Idővel visszanézve, láthatjuk a fejlődést, a színek tükrében. Úgy gondolom, igazi csodákra, felismerésekre tehetünk így szert.

A munkáidat már szinte országszerte ismerik. Honnan nyered az inspirációt?

Az álmok ennek legalább 80 százalékát teszik ki, másrészt nagy hatással volt rám népmeséink világa. Még tizenévesen is szinte faltam őket. A bennük megjelenő szimbólumok, lelkitartást és tisztaságot sugalló mondanivalójuk, a ma emberének is értéket jelentenek. Ez a világ elevenedik meg álmaimban, csodás üveghegyeivel, égig érő tornyos paloták képében, a lankákon meghúzódó arany-ezüst és réz falucskával. De ugyanakkor láthattam már kristály mandalákat, gyémánt, gömbbé formálódott alakban is. 

Van-e olyan alkotásod, ami különösen közel áll a szívedhez?

Igen, ez egy nemrégiben készült kép, amely egy párkapcsolatot szimbolizál. Két különálló fát ábrázol, ahogyan lombjuk összeér, a két lélek összetartozását mutatva. Gyökereik is összeérnek, egy helyről táplálva szerelmüket. Ezt a kapcsolódást a Hold sarlója öleli át, megerősítve őket érzelmeikben. Középen  egy tulipánt látunk, ami az ősi magyar mintavilágban a beavatások, a lélek választott útját és annak védelmét jeleníti meg.  Ebben a képben a középső szirom felfelé mutat, oda, ahol a két lomb összeér. Itt egy szívet formál és energiaközpontjaink  színeivel egy mandorában egyesül. A színek rezgése egy-egy tudatállapotot jelöl, s ahová ez tart, az maga a Nap, a ragyogás, a beteljesedés. A kép mondanivalója  az, hogyha két olyan ember találkozik, aki már önmagában is egész, akkor megélhetik társukkal a teljességet.

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki profi mandalakészítővé váljon?

A mandalakészítés rengeteg türelmet, pontosságot és precizitást igényel. Nemcsak hobbinak jó, de az általa megszerzett tapasztalatok által tovább fejlődhetünk. Természetesen sok-sok odafigyelés, kutatás és ráfordított energia kell hozzá.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére