Mikos Patrícia: Mentálisan is fel kell készülni minden találkozóra

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 11., kedd •
A Haladás VSE-Sportiskola centere örül, hogy a Kalocsa elleni találkozón könnyedén túl lendült csapata a holtponton.
Mikos Patrícia: Mentálisan is fel kell készülni minden találkozóra

Rendkívül jó szezont fut a másodosztályú röplabda bajnokságának listavezetője, a Haladás VSE. A zöld-fehérek az alapszakasz győzelmét követően sem torpant meg és egymás után húzzák be a mérkőzéseket. A SzoESE után a Kalocsának sem volt pardon. Mikos Patrícia szerint sok összetevője van ennek a sikernek.

A rájátszásban nincsenek könnyű mérkőzések, ezúttal viszont simább volt, mint amire előzetesen számítani lehetett. Igyekeztünk felkészülni taktikailag és technikailag is ellenfelünkből. Próbáltuk a maximumot kihozni magunkból és természetesen az edzőnk által elvártakat is teljesíteni szerettük volna.

Úgy fest, hogy ez kitűnően sikerült.

Azért nem kell túlzásokba esni. Valóban jól kaptuk el a találkozó fonalát, de kisebb hullámvölgyek minden mérkőzésen akadnak, így volt ez a Kalocsa ellen is. Annak nagyon örülök, hogy ezt sikerült áthidalnunk és egymást buzdítva lendültünk túl ezeken.

Kezdőként léptél pályára, az edződ nagyon meg volt elégedve a teljesítményeddel. Te, hogy láttad a saját produkciód?

Nem szoktam a dicséretekkel foglalkozni, inkább kritikus szemmel nézek a játékomra. Fejlődni szeretnék, épp ezért tudatosan készülök a mérkőzésekre is. Próbálom mentálisan is a találkozóra hangolni magam. Ezen egyébként az sem változtat, hogy kezdő vagyok, esetleg a kispadról beszállva kell felvennem a ritmust.

Azért a múlt heti edzésekhez képest már jobb körülmények között tudtatok hangolódni a találkozóra.

Ez így van. Szerencsére, ismét a megszokott környezetben tudtunk készülni, ez nagyon sokat segít. Ez egyébként a mutatott játékunkon is meglátszott.

Szombaton a Zrínyi érkezik a vasi megyeszékhelyre. Mit vársz attól a találkozótól?

Evés közben jön meg az étvágy. Mindenképpen győzni szeretnénk, hogy a kitűzött célunkat elérjük. Ehhez viszont továbbra is a maximumot kell nyújtanunk, akár edzésről, akár találkozóról legyen szó.

közösség

további frisss

lap tetejére