Mérnökök a közéletben, mérnökök a táncparketten

Szita Róbert - Tóth Arnold • 2016. január 16., szombat •
Első alkalommal rendezett önálló bált a Vas Megyei Mérnöki Kamara. Szombat esti báli tudósításunkat a Weöres Sándor Színházból hoztuk.
Mérnökök a közéletben, mérnökök a táncparketten

A pezsgős vendégfogadás után a Savaria TSE táncosai szórakoztatták a bálozókat.

Ezt követően Kondora Bálint, a Vas Megye Közgyűlésének alelnöke, Rónay István, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke, dr. Németh István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara tiszteletbeli elnöke, Déri Lajos, a Vas Megyei Mérnöki Kamara alelnöke, Ábrahám Ferenc, a Vas Megyei Építész Kamara elnöke és Nádor István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntötte a megjelenteket. 


Az egyik házigazda, Nádor István elmondta, hogy, amikor a hétköznapjainkat már szinte teljesen átszövi a műszaki technika, a műszaki tudományok, akkor kiemelten fontos, hogy a műszaki tudományok és így a műszaki értelmiség képviselői is minél hamarabb elfoglalják saját, jól megillető helyüket a Vas megyei, illetve szombathelyi közéletben is.    
Nádor István, a Vas Megyei Mérnöki Kamara elnöke a helyszínen honlapunknak nyilatkozva elmondta, hogy eddig, mintegy két évtizeden keresztül az építészekkel együtt báloztak a mérnökök, Kőszegen, de idén már ők is önállóan és Szombathelyen szervezték meg saját báljukat. 

A Weöres Sándor Színház igazi partner volt a szervezés során, de a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Vasivíz ZRt. és több magánvállalkozó is támogatott bennünket, de mi, a Vas Megyei Mérnöki Kamara tagjai is közreműködünk a NyME által ősszel indított műszaki mérnökképzésben – tette hozzá Nádor István. 

A köszöntők után átadták a mérnöki kamara saját kitüntetéseit, ezeket egyébként azok a mérnökök kapják, akik huzamosabb időn át a kisebb, és nagyobb közösség javát szolgálták. 
A Bodányi Ödön-díjat idén Horváth Imre Béla okleveles bányamérnök, gázipari szakmérnök vehette át, a Kiemelkedő Mérnöki Munkáért-díjakat pedig Kiss István épületgépész, Kovács István okleveles építőmérnök és Tóth Tibor okleveles közlekedés-építő mérnök kapta. 

A kamarai kitüntetések átadása után Jordán Tamás, a színház Kossuth- és Jászai Mari-díjas igazgatója, - aki nem mellesleg földmérő mérnök diplomával is rendelkezik - lépett színpadra, aki Széllel szembe című, stand up-előadásával szórakoztatta a mintegy 120 fős közönséget. 

Ezt követően Szabó Tibor Jászai Mari-díjas színművész báli dallamokat énekelt, végül pedig a Galaxy Tánczenekar játszott az aulában báli muzsikát. 

Természetesen a finom báli vacsora, a jó hangulatú tánc és a tombolasorsolás sem maradhatott el szombat éjszaka. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére