Megyei tűzoltóverseny, kistűzoltó-avatás és főzőverseny

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté és Tóth Arnold • 2017. június 11., vasárnap •
Szenzációs hangulatú megyei tűzoltó versenyt rendezett szombaton a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Védelmi Szövetség. A szinte ,,vérre menő” verseny vendégei között üdvözölték Hende Csaba országgyűlési képviselőt és Erdélyi Krisztián országos katasztrófavédelmi főigazgató-helyettest is, a házigazda a Gál Sándor vezette bucsui Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt.
Megyei tűzoltóverseny, kistűzoltó-avatás és főzőverseny

A megyei versenyen rekordszámú, 31 önkéntestűzoltó-egyesület nevezett és mérte össze tudását. Az önkéntes és létesítményi tűzoltók hagyományos és gépjármű-fecskendő szerelő versenyszámokban vetélkedtek. Azonban nemcsak a felnőttek, a gyerekek is megmérethették magukat.

Gál Sándor, a bucsui önkéntes tűzoltó egyesület elnöke honlapunknak a helyszínen elmondta, hogy azt szerették volna, ha nemcsak a 8 fős csapatok érkeznek ide, hanem mindenki elhozza a családját is.

A gyerekeknek egy 8 állomásból álló versenypályát alakítottunk ki, ha minden állomást teljesítettek, akkor megkaptak egy kitűzőt és egy kis sisakot, s ezzel hivatalosan is tűzoltókká váltak, ezt bizonyítandó homokozó vödörrel egy apró tüzet is eloltottak – fogalmazott Gál Sándor.  

A felnőttek részére meghirdetett főzőversenyre 15 csapat nevezett, a finomabbnál finomabb étkeket pedig neves közéleti személyiségekből – Hende Csaba országgyűlési képviselő, Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese, Edertraut Dorn helyi nagygazda és Horváth Zoltán, a Frisss Média ügyvezetője – álló grémium értékelte.

Hende Csaba szerint a zsűri igen nehéz helyzetben volt, hiszen csak bonyolult módon összehasonlítható finomságokat ízlelhettek és pontozhattak.

A táplánszentkereszti tűzoltók fantasztikus csülökpörköltet főztek vargányával, majd azt fantasztikus ízléssel felvértezve, mezei virággal feldíszített cipóban tálalták – nyilatkozta Hende Csaba, aki nemcsak ezért tartotta fontosnak a jelenlétét.  

Ebben a nagyon bonyolult világban a legnagyobb hiányt az olyan közösségekben szenvedjük, amelyeknek tagjai bizalommal vannak egymás iránt, akiket a bajtársiasság, az egymásért tenni akarás fűz össze, az önkéntes tűzoltók ilyenek. Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ezek a csapatok a legértékesebb részét képezik az adott település polgárainak, hiszen ők önként, fizetés nélkül, életük és egészségük kockáztatásával, ha kell hóviharban, tűzvészben és árvízben is segítenek. Ez tartom a legtöbbre, amit egy ember tehet a másikért – foglalta össze érzéseit az országgyűlési képviselő.

A már említett felső- és alsószölnöki közös csapat rendkívül finom vaddisznópörköltet főzött. Csányi Dániel és Takács Lilla ,,tűzoltó-szakácsok” vezette 8 fős önkéntes csapat vargányásan, dödöllével tálalta a finomságot.

Visszahúzott a szívem, mert szeretem Vas megyét – árulta el Erdélyi Krisztián tűzoltó ezredes, a BM OKF főigazgató-helyettese, aki azt is hozzátette, hogy a megyében eltöltött 2 éve alatt nagyon sok tipikus vasi ízzel megismerkedhetett, ezért igyekszik jó döntést hozni, bár nagyon magas mind a főzőverseny-, mind a megyei tűzoltóverseny színvonala.  

A versenyek végén ünnepélyes eredményhirdetés következett, ahol átadták a tűzoltó-, és a főzőverseny legjobbjainak az elismeréseket, majd felavatták a kistűzoltókat is.

Visszatérve a legkisebbekre, a gyerekeket az ügyességi gyakorlatsor mellett ugrálóvár, vattacukor, fagyi, popcorn és kürtős kalács is fogadta.

Megtudtuk, hogy két hét múlva a toronyi önkéntes tűzoltó-egyesület 125 éves jubileumát ünneplik majd hasonlóképpen.

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére