Megrendelte, eladta, csak fizetni nem akart

frisss, femina.hu • 2019. január 11., péntek •
Most felelnie kell a tettéért.
Megrendelte, eladta, csak fizetni nem akart

A Sárvári Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki nem fizette ki a megrendelt pólók vételárát és ezzel a sértett cégnek több, mint fél millió forint kárt okozott 2017 júliusában Sárváron. A vádirat szerint a vádlott 287 darab különböző méretű és színű pólót rendelt a sárvári székhelyű cégtől. Az egyik alkalmazott megtervezte a pólók mintáját, majd a cég nevében átadta a legyártott terméket a vádlottnak 2017 júliusában Zánkán, ahol a községben zajló rendezvényen a vádlott árusítani is kezdte a pólókat, majd azokat egy népszerű közösségi oldalon keresztül is eladásra kínálta. A vádlottnak a vételárat két részletben átutalással, legkésőbb 2017 augusztusáig kellett volna megfizetni a sértett cég részére, ami nem történt meg. Igyekezett kitérni a kapcsolatfelvétel elől, végül pedig azt is letagadta, hogy a pólókat átvette.

közösség

további frisss

lap tetejére