Meglepő úszás, gyilkos kerékpározás, majd könnyed futás

Szita Róbert - fotó: Hornyák Emőke • 2016. július 20., szerda •
A Szegeden élő Badar Gergő az utolsó versenyszámban mindent beleadva utasította maga mögé a Vasi Vasember teljes mezőnyét, de legyőzte az ősziesen szeles és szokatlanul hideg időjárást is.
Meglepő úszás, gyilkos kerékpározás, majd könnyed futás

Az idei Vasi Vasember szombati küzdelmeiről helyszíni tudósításban számoltunk be, most az abszolút győztessel készített interjúnkat olvashatják. Badar Gergő egyébként élete első olimpiai távú versenyét nyerte meg Szombathelyen.

Az első szó a gratulációé! Milyen volt számodra ez a vasember?
Nagyon kemény verseny volt, az úszás számomra meglepően jól sikerült, nagyon jó lábvizet tudtam elkapni és így a legjobb 5 között tudtam kijönni a tóból és megkezdeni a második versenyszámot. 

Bíztál a kerékpározásban?
Háááát, nem nagyon. A bringázás közben eszméletlen durva szél fújt, ráadásul pont olyan szelünk volt, hogy szinte egyszer sem volt hátszelünk. Eszméletlen széllökéseket éltünk át a 40 km alatt, nagyon kellett kapaszkodni a kormányba. Az elején próbáltam Hankó Dáviddal (a többszörös győztessel és címvédővel – a szerk.) menni, de nekem ez túl kemény volt, csak arra ügyeltem, ne legyen behozhatatlanul nagy a hátrányom. 

A futás viszont igazán a Te számod lett… 
Kerékpározás közben kicsit elkészült a lábam, de a futás első kilométerében szépen kilazult, így aztán tudtam egyenletesen ,,rakni” neki. A futás nagyon jól, könnyedén sikerült, bár szerintem a 3. helyen célba érő Szilágyi Péter még nálam is gyorsabb volt egy kicsit.

Huszonhat esztendősen még mindig nagyon fiatal vagy a triatlonhoz. Hogyan tovább?
Még évekig csak a féltávú viadalokon való indulást tervezek. Természetesen az álmom az, hogy igazi vasembertávokat és a hawaii Ironman világbajnokságot teljesítsem, ez lebeg a szemem előtt – nyilatkozta honlapunknak a célba érkezés után Badar, aki tíz évig versenyszerűen kajakozott, a triatlont csak egyetemi évei alatt kezdte el.

 

közösség

további frisss

lap tetejére