Mégis eljárás indul az Éden Hotel ellen

vkriszti • 2015. április 28., kedd •
Az elmúlt napokban attól volt hangos a sajtó, hogy az - egyik kereskedelmi csatornán futó - Éden Hotel reality showban az egyik lányt szexuálisan bántalmazta játékostársa. A csatorna ezt a jelenetet főműsoridőben leadta, és egészen tegnapig tagadták, hogy erőszak történt volna a játékban, most azonban mégis belső vizsgálatot indítanak.
Mégis eljárás indul az Éden Hotel ellen

A jelenet adásba kerülése óriási felháborodást keltett széles körben, és elítélték a csatornát, amiért az adásban nem jelezték bármilyen módon előre, hogy a szexuális bántalmazás bűncselekmény. Sőt még le is tagadták, hogy erőszak történt volna, így Gábor tettének semmiféle következménye nem lett a műsorban.

A csatorna - vélhetően a közfelháborodás nyomására - közleményt adott ki hétfőn, amiben már az áll, hogy "az egyik női szereplőt játékostársa agresszív szexuális közeledésével és verbális kommunikációjával méltatlan, megalázó helyzetbe hozta". Emellett elismerik azt is, hogy ezek a képsorok az egész társadalom felé rossz üzenetet hordoznak.

A döntést az ügyvezető igazgató hozta meg. A vizsgálat célja, hogy  egyértelműen feltárják az ügy körülményeit, adott esetben felülvizsgálják a műsor szerkesztési folyamatait. Ha kell, a csatorna külsős szakértőt is bevon a folyamatba. A csatornát egyébként a Liberálisok szombaton feljelentették.

Aki nem látta volna a jelenetet: Az Éden Hotel péntek esti adásában a reality egyik szereplője, Gábor szexre akarta kényszeríteni show-beli párját, Nórit. A lány többször és határozottan megmondta neki, hogy nem akar vele lefeküdni, de Gábor ezt nem hagyta annyiban – “Mi az, hogy nem?” -, fogdosta, ráfeküdt, szétfeszítette a lábát, hozzádörgölte magát, aztán szóbeli alázással is próbálta megtörni az ellenállását.

közösség

további frisss

lap tetejére