Megálmodni, pályázni, építkezni, majd vízilabdázni

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. március 20., hétfő •
Tao-beruházás keretében a tervek szerint halad az AVUS új 21 méter széles, 33,33 méter hosszú medencéjének építése, illetve az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra kialakítása.
Megálmodni, pályázni, építkezni, majd vízilabdázni

Ennyi az egész, mondhatnánk a címet elolvasva, de persze több év rengeteg munkája jelenik meg a 2,2 milliárd forintos összköltséggel megvalósuló beruházásban, melynek építési területét legutóbb január végén jártuk be. Az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) újonnan épülő medencéje, akkor ÍGY nézett ki. 

Március közepén a helyszínen megtudtuk, hogy a szerkezetépítési munkák véget értek, március közepén már az elpakolás zajlik. A nyílászárók 60-70%-át már beállították, a gépészeti tömb 70%-ban készen áll, már a szakipari munkák is beindultak, aztán a március 20-i héten már a kazánházat is kialakítják, de megkezdődik a medence kiegyenlítése is. 

A bejárati tömb részen április 1-jével indul a burkolás, ezzel párhuzamosan a tetőszigetelés már 90%-os készenlétben tart, de a homlokzati munkák is zajlanak. 
Ezen a héten elbontják a toronydarut, a földet visszatöltik, majd áprilisban indulhat a homlokzaton a kőmunka, hiszen bizonyos részek kővel lesznek leburkolva, ezzel párhuzamosan a tereprendezést is megkezdik. 

A téli kemény fagyok miatti kiesést szombati munkanapokon pótolják, így tartható továbbra is a júliusi-augusztusi átadási határidő. A kivitelező jelenleg 60-70 emberrel dolgozik, akadályozó tényező nincs.   

Juhász Tibor projektgazdától, az AVUS elnökétől megtudtuk, hogy a beruházás harmadik üteme, a szaunavilág, a wellness részleg kialakítása 2018-ban indulhat meg, de ez már a Modern Városok Program keretében.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére