Még mindig nagyon menő a Herényi Virágút

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. április 23., szombat •
Pedig ez már a tizennegyedik, de töretlen a szombathelyiek lelkesedése. Szombat délután mi is benéztünk a virág és illatfelhőbe.
Még mindig nagyon menő a Herényi Virágút

Idegenforgalmi látványosságként és Vas megyei „hungarikumként” jellemzi a Facebook-eseménye a Herényi Virágutat, ahol több mint húsz dísznövénykertész és vállalkozás kínálja a növényeket. A jellemzés stimmel, hiszen idén is a herényi városrész virágnevű utcái virágárusoktól hemzsegtek. Persze a számos egynyári, évelő és balkonvirág között azért a szokásos gumicukorárusok, vattacukrosok, kürtöskalácsosok, hot-dogosok, helyi bortermelők is megtalálták a maguk közönségét. Nem beszélve a minimajálisról a sétány végén, ahol ringlispíl, dodzsem pálya, ugrálóvár és kisvasút is szórakoztatja a legkisebbeket és a kicsit nagyobbakat.

Koczka Tibor a körzet képviselője a frisssnek elárulta, a Savaria Karnevál után a Herényi Virágút a város második legnagyobb rendezvényévé fejlődött, hiszen több mint harmincezer ember szokott kilátogatni a Szent György napi hétvégén a Herényi városrészbe. Tudni kell, hogy kezdetben csak a helyi őstermelők állították ki terméket, de mostanra már szerte Nyugat-Dunántúlról is érkeznek árusok és ide látogatók.

A Herényi Virágút még vasárnap is várja a látogatókat ezekkel a programokkal:

2016. ÁPRILIS 24.  (vasárnap 09:00 órától)

SZENT GYÖRGY-TEMPLOM 
09.00 Ünnepi szentmise 
10.00 Ünnepi köszöntő – Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő

          Közreműködnek:   

Gothard Jenő Általános Iskola tanulói

                        Szombathely Város Fúvószenekar Egyesület

15.00 St. Martin koncert (regisztrációs jeggyel)

BÉKE TÉR PARK

Fekete István Állatvédő Egyesület örökbefogadó és adománygyűjtő napja

Óvodás „Kertépítő” Verseny kiállítása

„Ludwig huszár ”  mini pónilovai (13:00 - 18:00)

HERÉNYIEK HÁZA (Béke tér 7.)

„Foltvirágok...”  a szombathelyi  FOLT-MIX Foltvarró Csoport  kiállítása    

Kézművesek udvara: -  Hagyományőrző  Faművesek

                                -  Szandra kuckója - anyák napi készülődéssel

                                -  Linka Sándor logikai játékai

                               - A Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény és Családi Napközi játszóháza gyermekfelügyelettel

13:00 - 17:00 Véradás

14:00 "Igéző" - Viselet divatbemutató

15:00 Ribizli bohóc műsora
 

HirlevélPlusz SZÍNPAD  (Csók István u. - Iskolakert)

13.00 Boglya és a Gencsapáti Néptáncosok táncháza

14.30 Szombathelyi Kötélugró Klub 

14.50 Pesovár Ernő A.M.I. tánccsoportjai

15.20 Movement Academy tánccsoport

16.00 Varnyú Country együttes gyermek műsora 

17.00 Energy Dance Team tánccsoportjai

17.15 Sorokpolányi Szivárvány tánccsoport

17.40 Clap4What zenekar

18.30 Főnix Hastánc csoport -  Elemek tánca  c. műsora

19.15 Kánya Duo és a Herényi Nótakör

TULIPÁN UTCAI TÉR

Búcsúi vásár

NÉMETH LÁSZLÓ UTCAI TÉR

Színpad

13.00 Szombathely Város Fúvószenekar Egyesület

14.00 Varnyú Country  koncert

15.30 Óvodás „Kertépítő” Verseny eredményhirdetése

16.00 Balkán Fanatik koncert

18.00 Sláger Tibo koncertje

19.00 Retro disco  Dj.Peet

Egész nap a téren:

AJA-GUR Hagyományőrző Ifjúsági Egyesület, vásári ételek, bor-és pálinkakülönlegességek

Gyermekek póni lovagoltatása

A HERÉNYIEK HÁZA INFORMÁCIÓS PAVILONJA:

- GYSEV BÉLYEGZÉS

- ÖNKÉNTES regisztráció

BERTALANFFY UTCA ELEJE:

Állatvédők Vasi Egyesülete - örökbefogadó és adománygyűjtő napja

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére