Már kilenc szombathelyi óvodában sportolhatnak a kicsik

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. május 12., péntek •
Péntek délelőtt a Szűrcsapó oviban, a kilencedik ovi-sportpálya átadóján jártunk.
Már kilenc szombathelyi óvodában sportolhatnak a kicsik

Már megírtuk, hogy nem kevesebb, mint tizenkettő ovi-sportpálya készül el Szombathelyen, annak érdekében, hogy gyermekeink egészségét, mozgásszeretetét és sportolási vágyát szolgálja. 

A múlt
Elsőként 2015 szeptemberében a Maros utcai óvoda lurkói örülhettek annak a 6x12 méteres focipályának, amely mozgásfejlődésüket, sportolásukat szolgálja. Az Ovi-Sport (akkor még Ovi-Foci) Közhasznú Alapítvány (alapítója Buzánszky Jenő volt) kuratóriumi elnöke, dr. Molnár Andrea még az első avató-ünnepségen mondta el, hogy Debrecenben volt a tesztpálya, az első ilyen létesítmény, és már ott látták, hogy az ovisok mennyire szeretik a focit. A mindennapos testnevelés gyakorlati feltételeit teremtette meg az alapítvány és ebből fejlődött ki az ovifoci és az ovisport-program.

A háttér
Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány és a város 20 millió forintos támogatásával azóta már további hét szombathelyi óvodában is elkészült a gyermekek sportolására alkalmas műfüves pálya. Az ovi sportpálya-átadók sora folyamatos. Péntek délelőtt már a kilencedik eseményen örökíthettük meg, amint a vendégek és a 4-6 éves korú kislányok és kisfiúk bevonultak a kor színvonalának megfelelő sportpályára.

A ,,Szűrcsapó”
A 8 csoportos Szűrcsapó ovi esetében is az volt a pályázat előfeltétele, hogy a kedvezményezett óvoda rendelkezzen egy 7x13 méter nagyságú, megtisztított földterülettel, valamint a program megvalósításához szükséges önkormányzati önrész biztosításával. Az ünnepi eseményen Surányiné Palkó Eleonóra óvodavezető köszöntötte a polgármestert és a megjelent intézményvezetőket. 
A gyerekek okosak, szépek és a sportpálya által még egészségesek és sportosak is lehetnek. A gyerekek szeretnek mozogni, úgy születnek és ezt a mozgásigényt kell nekünk fenntartani, hiszen a játék, a mozgás a gyerekek lételeme. Meg kell teremtenünk azt a környezetet, amellyel a belső mozgásigényüket fenntartjuk és mindez szokásukká válik – mondta beszédében az intézmény vezetője, aki azt is hozzátette, hogy a szűkebb környezetünkben nagy segítségükre van a városvezetés, de a tágabb környezetükben, az erdei kirándulásokon is biztosítják a lurkóknak a zöldben való mozgást. 

Surányiné Palkó Eleonóra arról is beszélt, hogy a játszóhelyeik is megújultak, és, hogy egy 70 m2-es tornaszobát is kialakíthattak egy EU-s pályázatnak köszönhetően. 
Ez a pálya a labdajátékok elsajátításában nyújt kiváló lehetőséget a gyerekeknek, de nemcsak pályát, sok sporteszközt is kaptunk. A gyerekek a műfüves pályán olyan sportolási lehetőségeket ismerhetnek meg, amelyekből később választhatnak, milyen sportot űzzenek felnőtt korukban – tette hozzá az intézményvezető, majd a sportpálya megteremtéséért köszönetet mondott a városvezetésnek, az alapítványnak, a GAMESZ-nek, a kollégáknak és a szülőknek is. 

Kilencedik alkalom ez már, hogy ovi-foci, illetve ovi-sport pályaátadón vehetek részt a városban. A lényeg, hogy a gyerekek szervezett mozgását biztosítsuk, ehhez pedig a város önkormányzata mintegy 3 millió forinttal járult hozzá – ezt már a polgármester hangsúlyozta, aki felelevenítette az Ovi-foci Alapítvány létrejöttét, de beszélt az Aranycsapatról is.

Ezt követően jöttek a gyerekek, akiknek Fülöpné Kiss Tünde óvodapedagógus tanította be azt a kis műsort, amellyel az ovisok a magyar népi kultúrából merítve szórakoztatva kedveskedtek. 

Az avató
Puskás Tivadar és Surányiné Palkó Eleonóra a nemzeti színű szalag átvágásával ünnepélyesen is átadták a sportpályát, majd a gyerekek hatalmas boldogsággal birtokba is vették azt és bemutatták ,,sporttudományukat”.

Szombathelyen még 3 óvodában, a Pipitér, a Kőrösi és a Mesevár oviban adnak majd még át ovi-sportpályát. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére