Már harmadik helyen áll a Falco!

SzR-falcokc.com Fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 20., csütörtök •
A Szolnoki Olaj elleni tegnap esti győzelemmel a sárga-feketék felléptek a dobogóra.
Már harmadik helyen áll a Falco!

Tegnap este ÉLŐben közvetítettük a Falco - Szolnok rangadót, melynek végén a szombathelyi kosarasok már a tabella 3. helyéről, az Alba és a Körmend mögött, de a ZTE és az Olaj előtt várhatják a folytatást. 

Akik nem voltak jelen a meccsen, azoknak röviden összefoglaljuk a történéseket: A feldobás után szolnoki kosárral indult a meccs, majd 2 támadás után már a Falco vezetett 5-2-re. Aztán lefagyott a sárga-fekete henger, mert Vojvoda vezérletével 5-10-re elment az Olaj. Ezután Zigeranovic duplákkal zárkózott fel a hazai gárda, majd a 2. negyedben is végig fej-fej mellett haladt a két csapat, 37-37 állt az eredményjelzőn a szünetben.

A harmadik negyedben duplára triplát dobott a Falco és ez bizony meg is adta a lendületet a hazaiaknak, sima volt ez a 10 perc, ami alatt az Olaj mindössze 11 pontig jutott. A negyedik negyedre 55-48-cal fordultak rá a csapatok, majd Vojvoda és Medford triplákat jegyezhettünk fel. Három perccel a vége előtt három pontra feljött az Olaj, 68-65, ám a Falco megőrizte nyugalmát, és végig fegyelmezetten játszva a végén magabiztos győzelmet aratott 77-71-re. Ezzel egyedülálló módon továbbra is bevehetetlen a hazai aréna.  

A meccs után mindkét mester elmondta véleményét az összecsapásról.

Srecko Sekulovic: Bejöttek a számításaink, nehéz meccset játszottunk. A vasárnapi mérkőzés benne volt a lábakban, fáradtan, lassan kezdtünk, de a második félidőben már megtaláltuk ritmusunkat és jól kosárlabdáztunk. Nem ez volt a legszebb meccsünk, amit itthon játszottunk, de a fiúk nagyot küzdöttek, és nagyon fontos győzelmet arattak. Büszke vagyok a csapatomra és a közönségünkre is.

Kmézics Zorán: Jól szálltunk a mérkőzésbe, az első félidőben összességében jól játszottunk, a második félidő elején azonban elhibáztunk több támadást is, amit megbüntetett a Falco és előnybe került. A harmadik negyedben csak 11 pontot dobtunk, ez döntötte el a meccset. Végig ott voltunk ellenfelünk nyakán, a kritikus pillanatokból mégis mi jöttünk ki rosszabbul. Ha a támadások végén kevesebb hibával játszunk, talán másként alakult volna a meccs.

A Falco legközelebb vasárnap este Székesfehérvárott lép pályára, az ellenfél a listavezető Alba Fehérvár lesz. 

közösség

további frisss

lap tetejére