Már állnak a sátrak a körmendi ideiglenes befogadó-állomáson

frisss.hu, MTI Fotó: Hornyák Emőke, Varga György • 2016. március 01., kedd •
Ötvenhat öt személyes sátrat húztak fel egy nap alatt a migránsoknak.
Már állnak a sátrak a körmendi ideiglenes befogadó-állomáson

Szeptemberben is építettek ideiglenes befogadó tábort két vasi településen, most úgy tűnik, újra migránsok várhatók. Tegnap jött a hír, hogy háromszáz férőhelyes tábort húznak fel Szentgotthárdon, ma szinte fél nap alatt kész a körmendi is. Ezek most fűthetőek lesznek, de ottjártunkkor nagy titokban építették azokat. A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola udvarán épülő sátrakat tűzoltóautókkal barikádozták el, kívülről szinte alig látni valamit.

A körmendi ideiglenes migrációs befogadóállomásról Bebes István polgármester az MTI-nek hétfőn elmondta, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékesei rendkívüli testületi ülésen tájékoztatták az önkormányzati képviselőket a tervezett lépésekről.

Hozzátette, most inkább egyfajta felkészülés zajlik, hiszen közismert, hogy a szomszédos Ausztriában több ideiglenes beléptetőpont kialakításáról döntöttek, ezek között szerepel a heiligenkreuzi is, ami indokolja, hogy Körmenden, illetve Szentgotthárdon ismét létesítsenek sátortábort. Kerestük az ügyben Huszár Gábort, Szentgotthárd polgármesterét is, de még nem sikerült elérnünk. 

Hozzátette, továbbra is úgy tudja, hogy az ideiglenes táborok csak nyitott intézményként működhetnek, de a közbiztonság fenntartását a rendőrség szavatolja, erre határozott ígéretet kaptak Tiborcz Jánostól, Vas megye rendőrfőkapitányától, aki szintén ott volt a hétfő délelőtti körmendi testületi ülésen.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére