Legfontosabb a múlt megbecsülése

szróbert • 2014. június 13., péntek •
Rendhagyó történelemórát tartott dr. Bedécs Gyula hadisír kutató. A Nagy Háborús Emlékév nevet viselő rendezvénysorozat keretében a nyugalmazott történelemtanár ,,Kárpátok hágóin át Galíciába” c. útikönyvét mutatta be. A június 12-i esemény számára az Aréna utca 8. szám alatti Katonatörténeti Kiállítás adott otthont.
Legfontosabb a múlt megbecsülése

A történelemórát, - mely baráti beszélgetés keretében zajlott le - dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész vezette. 
A történelmi múlton keresztül a saját személyünkhöz való kötődés és a múlt, az ellenség megbecsülése a legfontosabb. Bedécs tanár úr munkássága meghalt hőseink őrzését tűzte ki célul. Meg kell a múltat értenünk, amin keresztül saját magunkat is megérthetjük. A jövőre vonatkozó nemzeti döntéseinkhez is a múltat, a költőket, és az írókat, illetve munkásságukat kell jól megértenünk. Az ,,Ember az embertelenségben” című vers írja le talán legpontosabb Bedécs tanár úr munkásságát. Ugyanakkor sokszor még az anyanyelv is kevés ahhoz, hogy pontosan megfogalmazzuk, mi is zajlik mellettünk. A tanár úr által végzett munkából, soha nem elég – mondta a beszélgetés bevezetőjében az irodalomtörténész.  

Ezt követően a szerző gazdag képanyaggal és vetítéssel illusztrálta kutatásai eredményét, illetve módszertani jelleggel útbaigazította mindazokat, akik túráik, kirándulásaik alkalmával időt szakítanak egy-egy háborús emlékhely felkeresésére. 
Több téma mellett Gavrilo Princip megítélése is fontos szerepet kap majd a következő könyvemben – tudtuk meg Bedécs tanár úrtól, aki azt is elmondta, hogy a háborúk kegyetlensége és embertelensége a hősök és az ellenségek számára egyaránt szenvedés, és kétségbeesés volt. 

A rendezvény lehetőség adott arra is, hogy a résztvevő diákok segítséget kérjenek célirányos kirándulásiak megszervezéséhez.

 

közösség

további frisss

lap tetejére