Lakóautót épített magának az olasz csaj, hogy a kutyájával körbeutazhassa a világot

Frisss.hu/MyModernMet.com - Fotó: Marina Piro • 2017. január 17., kedd •
Az autógyárak is megirigyelhetik a kreativitását.
Lakóautót épített magának az olasz csaj, hogy a kutyájával körbeutazhassa a világot

Marina Piro a csodás Olaszországban született és imád utazni. Az életben csak két vágya volt, az egyik, hogy önjelölt erdei tündér legyen, a másik meg az, hogy Odie nevű mentőkutyájával körbejárja a világot. Bár az első kicsit irreálisnak tűnik a másodikat összehozta, köszönhetően a Pam névre keresztelt, összkomfortos kiszbuszának.

Tavaly, két hónapnyi kutatás után kezdett bele a nagyszabású átalakítási projektjébe, aminek első lépése az volt, hogy vett egy 2001-es, ötajtós Renault Kangoo-t. Majd úgy, ahogy volt, kibelezte az egész kocsit, és végrehajtott néhány "apró" módosítást a beltérben. Így lett padló, LED világítás, konyha és ágy is a furgonban. Aztán jött a dekorálás, mégiscsak az otthona lesz a gép, ezért rakott be függönyöket, kényelmes ágyneműt, pár szobanövényt, meg mindent, ami az utazás során kellhet.

Persze repülővel meg vonattal sokkal kényelmesebb lenne az utazás, aludni meg hotelekben is lehet, de Piro nem hajlandó lemondani négylábú barátjáról. Ezért inkább a furgont választotta és ezzel a szinte totális szabadságot.

"Azt akartam, hogy Odie végig velem legyen. Meg egy kutyával amúgy is nehéz szállást találni..." - írja honlapján Marina Piro.

De Piro bevállalja a labrador-keresztet, hiszen a kutyát nem lehet otthagyni az autóban, a tisztálkodás sem mindig meg egyszerűen, de mégis ez a legpraktikusabb megoldás, ami létezhet.

Az átalakítás néhány mozzanata

És, a kalandok

közösség

további frisss

lap tetejére