Kötélugrók: Mikulás Kupa és évértékelés

Szita Róbert - Fotó: Czika László és frisss.hu • 2016. december 03., szombat •
Ma délután Mikulás Kupával zárják az évet a Szombathelyi Kötélugró Klub versenyzői. Füle Magdolnával, a 20 esztendős egyesület edzőjével értékeltük az évet, de a jövőbe is tekintettünk.

 

Idén ünnepelte megalapítása 20 éves évfordulóját a Szombathelyi Kötélugró Klub...

Rendkívül büszkék vagyunk a 20 évre, de főleg arra, hogy az egyesületünk még nagyobb erővel tud működni, mint 20 évvel ezelőtt. Ezt az is bizonyítja, hogy most is nagyon sok fiatal sportol nálunk. Az óvodástól a középiskolásig rengeteg tagunk, és versenyzőnk jár le hozzánk edzeni. Nyáron, amikor megünnepeltük születésnapunkat, nagyon sok régi versenyzőnk, tagunk is eljött és részt vettek abban a kísérletben, melyben egy világrekordot döntöttünk meg. 20 órán keresztül próbáltunk meg 2 kötéllel ugrókötelezni.

Most már örömmel mondhatom, sikerrel. A Savaria Történelmi Karnevál idején megrendezett rekordkísérlet során nagyon kellettek a régi tagjaink, hiszen ez egy olyan megmérettetés, teljesítmény volt, amelyet a nagyon fiatal versenyzőinktől még nem várhattunk el. Megkérdeztük, ki elevenítené fel ugrókötelező tudását, de nagyon hamar választ kaptunk, hiszen szinte mindenki nagyon aktívan odatette magát. A legfantasztikusabbnak az bizonyult, hogy újra együtt lehettünk és megdöntöttük a rekordot. 

Milyen sikereket értek el 2016-ban?
Nagyon sok fiatalunk van, akik próbálják az elődöket követni, példának okáért a portugáliai világbajnokságon 4 fős junior csapatunk nemcsak a juniorok között, de a felnőttek között is a nagydöntő egyik kategóriájában bronzérmesek lettek.

Emellett az országos versenyeken is nagyon szép sikereket értünk el, a 8 évesek között, a diákolimpián az 1-3. helyezett is a mi sportolónk volt. 

Mi a titok?
A legfontosabb, hogy ezt a sportágat a gyerekek maguk választják és, ha már kipróbálják, meg is szeretik, hiszen széleskörű lehetőségeket kínál és rengeteg mindent lehet az ugrókötéllel alkotni. Rengeteg versenyszám létezik, soha nem lehet megunni, ha pedig valaki kreatív, akkor fejleszteni is lehet a dolgot és mindig ki lehet találni valami újat. 

Mikor érdemes elkezdeni a sportágat?
Gyakran mondjuk, hogy már késő, hiszen 9-10 éves korban már elég késő a start. A legideálisabb, ha a gyermekeink 5-6 éves korban kezdik el az ugrókötelezést. Persze nem küldünk el senkit, hiszen a szorgalommal sokat be lehet pótolni. 

Ma rendezik az esztendő utolsó versenyét...

Valóban, szombaton lesz az év utolsó versenye, a magyarok mellett csehek és szlovákok is jönnek, 8 versenyszámban mérik össze a tudásukat és a legkisebbeknek is lehetőségük lesz versenyezni.

És mire készülnek 2017-ben?

Januárban megküzdünk egy kvalifikációs versenyen, hogy indulhassunk a nemzetközi porondon, aztán diákolimpia, majd nyáron az egyesült-államokbeli Orlandóban versenyzünk. Tavaly 25 ország 625 versenyzője indult, idén is legalább ennyien versenyeznek majd. Ide akarjuk a legjobb juniorjainkat elküldeni és megversenyeztetni.  

közösség

további frisss

lap tetejére