Sokszínű lesz és sokoldalú: Újra indul a Kőszegi Várszínház!

szróbert • 2014. június 12., csütörtök •
A személyességet szeretnénk megvalósítani, minden színházat szerető barátunkat visszavárunk Kőszegre – hangzott el a Kőszegi Várszínház évadnyitó sajtótájékoztatóján, június 12-én. A Kőszegi Várszínház idén ünnepli megalakulásának 32. évfordulóját, hiszen az 1982. július 17-i első előadás, mely az 1532. évi ostrom 450. évfordulójára készült, sikeres sorozatot indított el. Az eltelt évek változatos programokat, és szép sikereket hoztak. Az idei várszínházi produkciók 68 millió forintos költségvetésből gazdálkodnak.
Sokszínű lesz és sokoldalú: Újra indul a Kőszegi Várszínház!

A sajtótájékoztató elején Pócza Zoltán, a várszínház igazgatója a helyszínen a frisss.hu-nak elmondta: A kőszegi vár továbbra is egy olyan turisztikai célpont, mely számos érdeklődőt csábít a városba, s ehhez tesszük mi hozzá a kultúrát, a színházat - minden korosztály számára. 
Nagyon fontos, hogy színházi közönséget neveljünk, s már a kora gyermekkortól előadásokkal szórakoztassuk a gyerekeket, hiszen, ha nem így tennénk, akkor évek, évtizedek múlva nem lenne nézőnk - tette hozzá. 

Huber László, Kőszeg polgármestere kiemelte: a város számára rendkívül fontos a művelődés, és a turizmus zászlóshajója, ez pedig a Kőszegi Vár és a színház. A fejlesztések, felújítások hozzájárultak a kulturális élet kiteljesedéséhez, s ezek már az 1967-es felújítási munkálatokkal elkezdődtek. Az 1572-es török ostrom 450. évfordulója alkalmából, 1982-óta működünk várszínházként. A mindenkori városvezetés is fontosnak tartotta, hogy a várszínházi produkció fennmaradjon. Ilyen sokrétű feladattal bíró intézménynek nagyon komoly költségvetéssel kell rendelkeznie, de mindez nem elég. Nagyon komoly támogatásokat is magunkénak kell tudni. Összességében elmondható, hogy a támogatásoknak köszönhetően 68 millió forintból gazdálkodhat 2014-ben a Várszínház, a jegybevételeket 15 millió forinttal terveztük. Emellett persze a szervezők, rendezők megfizethetetlen lelkesedése is kell. 

A Kőszegi Várszínház Bora idén a Tóth Pincészet Kékfrankos Rosé 2013 nevű bora lett.

A frisss.hu a helyszínen azt ismegtudta, hogy különleges ostromoperát szeretnének bemutatni. Szilágyi Miklós karnagy és Horváth György Tibor a két szerző. Augusztus 30-án mutatják majd be a darabot, mely a tavalyi miskolci operafesztiválon már megmérettetett. Az ostrom egy érdekes és izgalmas mozzanatát mutatja be az opera, mely. a török által Jurisicsnak ajánlott alkut is reprezentálja. Gerencsér Ildikó művészeti titkár készítette el az idei étlapot.
Követtük azokat az irányvonalakat, melyek pár éve tűztünk ki célul. A csecsemőtől az aggastyánig mindenkinek kínálunk igényes és színvonalas darabot, olyan rendezőkkel, és színészekkel, akik garanciát jelentenek. A minőség idén is fontosabb lesz, mint a mennyiség. Lesz kortárs táncest, de bábszínház is. Egy előadást közel hatszáz gyermek tud majd megnézni. Már kora gyermekkorban fontos, hogy jó minőségű darabokat tárjunk a kicsik elé, hiszen az ízlésviláguk már ebben a korban kialakul. Saját darabunk egy kicsit frissült, így hívtunk új fellépőket is, itt lesz Hámori Gabriella, Kálid Artúr is. Melettük szerepelni fog Molnár Piroska és Jordán Tamás is.
Shakespeare évforduló miatt július 10-én mutatjuk be William Shakespeare:  VÍZKERESZT, VAGY BÁNOM IS ÉN zenés vígjátékát két részben, a darabot  Nádasdy Ádám fordította. Persze Hollósi Frigyesre is emlékezni fogunk, lesz majd Hollósi kávé is. Az ő szellemében és az ő emlékére fogjuk az estet széppé varázsolni. 

Aki pedig a teljes várszínházi programra kíváncsi, és még több információra van szüksége, keresse fel a koszegivarszinhaz.hu, vagy a jurisicsvar.hu weblapot. 

Bakos Zoltán pedig a műszaki problémákról beszélt. 
A háttércsapat munkája akkor jó, ha nem vesznek észre bennünket. Ha már elindult a produkció, az már jót jelent. Ha kigyulladtak a lámpák, akkor tudunk majd mi is pihenni egy kicsit. A színpadon 48 darabos lámpaparkot kell beállítani. Egy-két adat: a kortárs táncesten már helyszínen kell kialakítani a produkciók helyét, hogy az zökkenőmentes legyen. A Hegedűs háztetőn című darabban nem kevesebb, mint hetven zenész, táncos lesz a színpadon. 

Közben pedig a vár, illetve az udvar felújítása is megkezdődik, illetve folytatódik egészen október végéig. Ez persze ne zavarjon senkit, hanem jöjjön el Kőszegre, nézzen meg minél több várszínházi előadást, mert megéri!

közösség

további frisss

lap tetejére