Kneipp Gyógynövény Konferenciát rendeznek pénteken Ölbőn

H.Maja • 2015. május 13., szerda •
A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász által szervezett program egyedülálló a megyében, délelőtt a Faluházba, délután a Szent Miklós Gyógyfüves Házba érdemes ellátogatni.
Kneipp Gyógynövény Konferenciát rendeznek pénteken Ölbőn

Sebastian Kneipp, német katolikus pap az 1800-as években alkotta meg azt a természetgyógyászati módszert, amit azóta a világon mindenütt sikerrel alkalmaznak. A módszer öt alappillére a következő:

  1. A  víz gyógyító erejének alkalmazása
  2. A mozgás egészség megőrzésében játszott szerepének terjesztése
  3. A gyógynövények alkalmazásának elterjesztése
  4. Az egészséges táplálkozásfontosságának tudatosítása
  5. Lelki egyensúlyra való felkészülés

„Ami küzdelembe nem kerül, az értéktelen” – szól a híres Kneipp idézet. Ha valaki, hát ő tisztában lehetett ezzel, ugyanis TBC-ben szenvedett, az orvosok már le is mondtak róla, amikor kezébe került Sigmund Hahn A hideg víz gyógyító ereje című könyve, és ennek hatására rövid fürdőket kezdett venni a jeges Dunában. Az edzés hatására teljesen meggyógyult és ez indította el a természetgyógyászat, a természet erejének felhasználásával történő gyógyítás útján.

Ölbőn meghallgathatjuk Dr. Garda Károly Kneipp főorvos előadását is, csakúgy, mint a Magyar Fitoterápiás Társaság elnökét, Prof. Dr.Kéry Ágnest, aki a Gyógynövények szerepe az időskori ellátásban címmel beszél majd az érdeklődőknek. Amellett, hogy a pénteki konferencia egyedülállónak ígérkezik, az ölbői faluházban rendszeresek a különféle rendezvények.

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász intézményeként működő Szent Miklós Gyógyfüves Háznál található egy Kneipp út, melyen mezítláb kell végigmenni. Miután talpunkon több, mint 70.000 idegvégződés található, a kavicsos szakaszon történő séta – mint a reflexológusok megállapították – segíti a szervezet öngyógyító folyamatait, erősíti az immunrendszert és az anyagcserét is serkenti.

Aki szeretne egy kicsit kiszakadni a városi, urbánus környezetből, annak remek lehetőség a pénteki egész napos program. Megkóstolhatók lesznek a különféle gyógyteák, a bodza és áfonya szörpök, valamint fitoterapeuta lát el bennünket tanácsokkal.

közösség

további frisss

lap tetejére