Szombathely-Vát: Kétszer két sávon

szróbert • 2014. június 28., szombat •
Június 28-án forgalomba helyezték az M86-os gyorsforgalmi út Szombathely-Vát közötti szakaszát. Az ígért befejezés után négy esztendővel egy fehér színű Fiat Bravo volt az első autó, mely rendőri felvezetéssel, néhány perccel fél 10 után immár kétszer két sávon közelíthette meg a 9,2 km-es szakaszon Szombathelyt, illetve Vátot. Az ünnepélyes eseményen Hende Csaba országgyűlési képviselő, Puskás Tivadar szombathelyi polgármester, Kovács Ferenc útügyi miniszteri biztos és Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője is részt vett.
Szombathely-Vát: Kétszer két sávon

A zanat B2-es forgalmon kívüli felüljárón tartott sajtótájékoztatón a frisss.hu Hende Csabától megtudta, hogy noha az út nem kampánytéma, de a politika dicstelen szerepe játszott közre abban, hogy 2010-ben szinte teljes csőddel vette át a fideszes városvezetés Szombathely irányítását. A honvédelmi miniszter kifejezte azt is, hogy azzal szeretné ünnepelni 2016. október 23-át, hogy a teljes útszakaszt átadják, s ezzel a várost összekötik Európával. 
A helyszínen megtudtuk, hogy Szombathely és Vát között kétszer két sávon, immár gyorsforgalmi körülmények között, 6,2 kilométeren új nyomvonalon lehet közlekedni. A fennmaradó 3 kilométer pedig Szombathely-Zanat térségében melléépítéssel készült. Az új szakasz a már korábban elkészült váti elkerülőhöz csatlakozik. Érdekesség, hogy a fejlesztés során egy új, külön szintű csomópontot alakítottak ki a 86-os út és a 8446-os összekötő út keresztezésében, amelyet már korábban megnyitottak a forgalom előtt. A meglévő "Zanati felüljáró" Csorna felőli részének átépítése és szélesítése is a beruházás része. Az útszakaszon öt felüljáró és vadvédő kerítés is épült.

Egyébként egy fehér színű Fiat Bravo volt az első autó, mely rendőri felvezetéssel, pár perccel 9 óra 30 perc után immár kétszer két sávon közelíthette meg Szombathely, illetve Vát településeket. 

Puskás Tivadar örömtelinek nevezte ezt a napot, hiszen - mint kiemelte - a tudatos közlekedésfejlesztés fontos, és az épülő főút révén Szombathely ma már olyan fontos közlekedési csomópont lett, mely biztosítja a város bekapcsolódását az országos, illetve az európai vérkeringésbe is. Hozzátette: Jó az irány, jó úton haladunk.

Kovács Ferenc útügyi biztos pedig azt hangsúlyozta, hogy nem áll meg a fejlesztés, hiszen az Orbán Viktor vezette kormány olyan nemzeti infrastrukturális fejlesztési koncepciót indított el, mely a következő években is tovább folytatódik.      

Tudni érdemes, hogy az új szakaszt, 60 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett június 28-tól, szombattól használhatják az autósok. A teljes szakaszon - 110 kilométer/órás sebességgel - július 24-étől lehet majd közlekedni. A köztes időszakban a kivitelezőnek el kell végeznie Zanatnál a 86-os út korrekcióját, valamint az új szakasz kezdő és végszelvényének befejező útépítési munkálatait.
A 86-os és a 85-ös út gyorsforgalmi úttá fejlesztése minden szakaszon folyamatban van. A több mint 90 kilométer hosszú M85-M86 Győr-Csorna-Szombathely gyorsforgalmi úton 2016 nyarán már végig 110 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak majd a közlekedők. 2015 nyarán megnyílik a Szeleste-Hegyfalu közötti szakasz, de elkészül addig a Csorna elkerülőtől Györig terjedő M86-M85-ös szakasz is, tehát 33 km marad, ami nem lesz négy sávos, ám 2016 októberére befejeződik a teljes útépítés is. 

A NIF szerint a fejlesztés hatására biztonságosabb, gyorsabb lesz a közlekedés, növekszik a térség versenyképessége, javul a megközelíthetőség, a települések mentesülnek a tranzitforgalom alól. A gyorsforgalmi út az Európai Unió regionális hálózatának részeként kapcsolatot teremt Ausztria, valamint Budapest és tovább, Kelet-Európa irányába.
A kivitelezést a Szombathely MK 86 Konzorcium végzi, több mint 7 milliárd forint értékben. A projekt az Új Széchenyi Terv részeként a Közlekedés Operatív Program (Közop) keretében valósul meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával.

Fotó: Horváth Csaba
 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére