Két év múlva már működhet a Rohonci úti sportkomplexum

szróbert-HCs • 2014. november 07., péntek •
Elkezdődött a Rohonci úti sportkomplexum tervező munkája és amennyiben nem lesz hátráltató tényező, akkor 2016 szilveszterén már szórakozni vágyó közönséget fogadhat a multifunkcionális sportkomplexum - ezt tudtuk meg azon a pénteki sajtótájékoztatón, melyet Puskás Tivadar polgármester, Vígh László miniszteri biztos és Bordás Péter vezető tervező tartott a Városházán.
Két év múlva már működhet a Rohonci úti sportkomplexum

Puskás Tivadar polgármester fontos állomásnak nevezte, hogy alkalom és lehetőség van arra, hogy  a vezető tervezőt bemutassa, majd hozzátette, hogy ,,nagyon örülök, hogy az a beruházás, aminek a támogatási szerződését is aláírtuk mintegy 2 hónappal ezelőtt, most már olyan stádiumban van, hogy lassan közvetlenül látni lehet.”

A miniszteri biztos szerint jelentős, hogy elkezdődött a tervező munka, hiszen egy ilyen fontos beruházás nem az első kapavágással indul. Annyi időt kell szánni a tervezésre is, mint amennyit a kivitelezésre. 
Már jövő év elején szeretnénk Szombathely városának bemutatni az első látványterveket és koncepcióterveket. Nagyjából olyan nyolc hónappal számolunk a tervezés előkészítésére, illetve magára a tervezésre, az azt jelenti, hogy a jövő év közepe tája, augusztus, szeptemberére vannak készen a kiviteli tervek - tette hozzá dr. Vígh László. 

A közbeszerzési eljárás majd a kivitelező kiválasztására újabb 4-5 hónapot szánnak. Így 2015-ben elkezdődhet a munka. A magyar építőipar is kezd hozzászokni ahhoz, hogy modern kihívásoknak kell eleget tennie – hangzott el a sajtótájékoztatón. A vezető tervezőt a debreceni Nagyerdei stadionnál szerzett tapasztalatai segítik. 
Egy stadionnál mindig az a legnehezebb, hogy egy városi szövetbe kell integrálni, és nem egy külvárosi csomópontban foglalja úgy a helyet, hogy gyakorlatilag senkit nem akadályoz azokon a napokon, amikor nem nyitott. Tehát mindenféleképpen olyan funkciókat, olyan együttélést kell létrehozni a várossal - emelte ki Bordás Péter. 

Az új stadion építése alatt a Király Sportlétesítményben játssza majd mérkőzéseit a Szombathelyi Haladás, aztán 2017 tavaszától az új stadion ad otthont a zöld-fehérek mérkőzéseinek.  

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére