Keresztény szellemű kulturális központ lesz a Joskar-Olán

szróbert • 2014. szeptember 04., csütörtök •
A város vezetői abban bíznak, hogy az októberben megalakuló új Közgyűlés célja is az lesz, hogy a közösség érdekében hasznosítsa az egykori Szent-Györgyi Középiskolát - tudtuk meg azon a szeptember 4-i sajtótájékoztatón, melyet Puskás Tivadar polgármester, Lendvai Ferenc, a Joskar-Ola Lakótelep önkormányzati képviselője és Jakab Bálint református lelkész tartott. A volt középiskola előtti téren a frisss.hu azt is megtudta, hogy optimális esetben jövő szeptemberben népesülhet be újra az intézmény.
Keresztény szellemű kulturális központ lesz a Joskar-Olán

Az iskola hasznosításáról több fórumon is tárgyaltunk, és most úgy tűnik, hogy a Dunántúli Református Püspökséggel állapodhatunk meg. Ők az egyházuk régiós központja, illetve egy keresztény szellemiségű oktatási intézmény számára területet, illetve ingatlant kerestek - vázolta fel az előzményeket Puskás Tivadar polgármester, aki azt is hozzátette, hogy jelen stádiumban a hasznosítás eldöntése és nem a tulajdonjog kérdése a lényeg. A tervek szerint Szombathely és a református egyház egy hosszú távú bérleti szerződést köt majd. 

Lendvai Ferenc, a körzet önkormányzati képviselője örömét fejezte ki, hogy hamarosan újra benépesülhet a Joskar-Ola lakótelepen lévő intézmény, mely a tervek szerint közösségi térként is működhet a jövőben. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a hasznosítás részleteiről a szeptember 11-i városi Közgyűlés dönt majd. 

Jakab Bálint református lelkész pedig azt emelte ki, hogy a református egyház tervei szerint nemcsak régiós egyházi központ alakulhat ki, hanem számos kulturálódási lehetőséget is kínálnak majd az itt élők számára.
Nyitni szeretnénk nemcsak saját bárányaink, a reformátusok felé, hanem az itt élő kisgyermekes családok és persze a fiatalok felé is. Nagy odafigyelés és nagyon sok munka áll előttünk, de bízunk benne, hogy a források lehetővé teszik majd az intézmény felújítását - tette hozzá a lelkész. 

Az intézmény optimális esetben jövő szeptemberben nyithatja meg újra kapuit. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére