Kemény munka, Hali-éremeső!

PCS - fotó: Bodorkós Máté, Facebook • 2016. november 16., szerda •
A kecskeméti felnőtt OB után, Pécsett is remekül teljesítettek a Haladás VSE súlyemelői.
Kemény munka, Hali-éremeső!

Márkus Erzsébet tanítványai a kecskeméti felnőtt és a pécsi juniorok számára kiírt országos bajnokságon is eredményesen szerepeltek. A Haladás VSE súlyemelő szakosztályának vezetője szerint csak kemény munkával lehet sikereket elérni.

Az október végi felnőtt országos bajnokságon is eredményesek voltunk, hiszen Gyűrűs Barbara arany-, Bazsó Bianka és Polgár Mirjam ezüst-, míg Mező Gábor bronzérmet szerzett. Az eredményekkel persze nem voltam maradéktalanul elégedett, de azért dolgoztunk, hogy előrelépjünk.

Márkus Erzsébet szerint csak kemény munkával lehet eredményeket elérni

 

Hogy szerepeltek tanítványai a hétvégi junior országos bajnokságon?

Örülök, hogy minden versenyzőm próbálta kihozni magából a maximumot. Persze nem vagyok maradéktalanul elégedett. A cél, hogy Polgár Mirjam lökésben elérje a 100 kilót, amelyet a legutóbbi felnőttek számára kiírt versenyen már produkált.

Milyen versenyek várnak még növendékeire?

November 19-én Ózdon veszünk részt egy csapatbajnokságon. Itt nem is adhatjuk alább annál, hogy az első háromba kerüljünk. Minden adott a jó szerepléshez, hiszen keményen dolgoztunk a célunkért. Polgár Mirjamra és Gyűrűs Barbarára azonban vár még egy nagyobb megmérettetés, hiszen ők az izraeli junior Európa-bajnokságra készülnek, amely decemberben lesz.

Gyűrűs Barbara ezüstéremmel érkezett haza

 

2016. évi Férfi, Női Junior Súlyemelő Országos Bajnokság - Eredmények

Haladás VSE (8 fő)
Férfi 69 kg:
5. hely: Németh Dávid László (75 szakítás, 90 lökés, 160 össz)  - egyéni csúcs
9. hely: Polgár Imre Dániel (65 szakítás, 85 lökés, 150 össz)
Női 48 kg:
5. hely: Horváth Valentina Mária (28 szakítás, 36 lökés, 64 össz)
Női 58 kg:
6. hely: Polgár Cintia (30 szakítás, 41 lökés, 71 kg össz)
Női 75 kg:
1. hely: Polgár Mirjam (80 kg szakítás, 95 lökés, 175 kg össz) - A Haladás versenyzője a Sinclair pontszámok szerint a legjobb versenyző volt a pécsi megmérettetésen.
Női +75 kg:
2. hely: Gyűrűs Barbara (80 szakítás, 93 lökés, 173 össz)
4. hely: Boros Viktória (68 szakítás, 90 lökés, 158 össz)
6. hely: Sipőcz Melitta Ibolya (53 szakítás, 75 lökés, 128 össz)

 

 

 

A legjobbak csakis a legjobbat hallgatják! :)

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére