Kemény Dénes óraadó tanár lesz?!

Szita Róbert - Fotó: Bodorkós Máté és Tóth Arnold • 2017. január 12., csütörtök •
Szombathelyen szeptemberben edző BsC vízilabda-szakedző képzés indul.
Kemény Dénes óraadó tanár lesz?!

Korábban ITT már megírtuk, hogy az óvodától az egyetemig kínál esélyt a vízilabdasport Szombathelyen, mivel az ELTE Sporttudományi Intézetben (Szombathely) edző BsC vízilabda szakedző-képzés indul. Most dr. Polgár Tibor, a NymE Sporttudományi Intézetének igazgatója, egyetemi docens segítségével újabb részletekre derítettük fényt.  

Igazgató Úr! Honnan jött az ötlet?
Nagyon jó kapcsolatot ápolunk az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesülettel (AVUS) és, hogy a sport iránt érdeklődő diákok ne menjenek más városba tanulni, azt szeretnénk, ha itt, már az ELTE berkein belül maradnának. Már most is több vizipólós tanul nálunk, de jelenleg tanár szakokon, ezt a lehetőséget, kaput szeretnénk kinyitni mások, illetve a többi vízilabdázó előtt is. 

Mikor és kivel együttműködve indul majd a képzés?
Terveink szerint szeptemberben kezdünk. Az ELTE szombathelyi kampuszának sporttudományi kara és a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ)  együttműködésében induló kurzus lesz a legmagasabb szintű hazai képzési forma a sportágban. Mindenképp szükségesnek éreztük az országos szövetség támogatását, ezért már ősszel tárgyaltunk dr. Kemény Dénes elnökkel. Ő azért is örült elképzelésünknek, mert jelenleg országosan nincs az MVLSZ által támogatott vízilabda-szakedző képzés. Írásos engedélyünk is van már, az MVLSZ is azt szeretné, ha megfelelő színvonalú képzés lenne a miénk. 
Közben egyeztettem Mocsai Lajossal, a Magyar Testnevelési Egyetem rektorával is, mert nem akarjuk, hogy a képzés elaprózódjon az országban. Lehet, hogy náluk is indul a kurzus, de még ez nem dőlt el. A szellemi mellett személyi támogatást is kapunk, akár Kemény Dénes is óraadó tanár lehet nálunk, az pedig, hogy egy háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány tanítana nálunk, nem lenne kis dolog. 

Ön szerint mi kell még a szombathelyi vízilabda-élet fellendítéséhez?
Az AVUS elnökéhez évtizedes kapcsolat fűz, örülünk, hogy OB I/B-s csapatunk van, akik között több egyetemi hallgatót is üdvözülhetünk. Azt gondolom, hogy fejleszteni kell a sportágat és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát is. A bázishoz a külön katlan, vagyis a saját medence hamarosan rendelkezésre áll, a szellemi háttéren pedig tovább dolgozunk. Abban is bízunk, hogy minél hamarabb OB I-es csapatnak szurkolhatunk Szombathelyen. 

A szeptemberben induló képzésre február 15-ig kell jelentkezni. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére