Kemény alapozással hangol a Haladás a kézilabda bajnokság tavaszi fordulóira

Forrás: HVSE - fotó: Tóth Arnold • 2017. február 06., hétfő •
A zöld-fehér együttes első ellenfele a büki sportcsarnokban a Mohács gárdája lesz.
Kemény alapozással hangol a Haladás a kézilabda bajnokság tavaszi fordulóira

A kemény alapozás után a felkészülési mérkőzéseken csiszolta csapata játékát Hamar Zoltán vezetőedző.  Emellett három új játékos érkezett a Haladáshoz, amelynek köszönhetően a támadási variációk is bővültek.

Az első edzőmérkőzést az első osztályú Budaörssel vívták a szombathelyiek. A találkozó túlnyomó részén kiegyenlített csatát láthatott a fővárosi közönség. A hajrára aztán kijött a különbség, amelynek okai a korkülönbségben és a rutintalanságban keresendők. A mérkőzés után egyből útnak indultak a vasi kézilabdások és meg sem álltak Balatonboglárig. A NEKA elleni találkozón kissé fáradtan, fásultan játszottak a zöld-fehérek, de a második játékrészre feljavultak Bolfán Nikiék. Az élvezetes összecsapáson felváltva vezettek a csapatok, de a végén a szombathelyiek örülhettek. Három góllal verték a Nemzeti Kézilabda Akadémia együttesét.

 

Hamar Zoltán edző a két mérkőzés során minden játékosnak lehetőséget adott, amit jó játékkal háláltak meg a kerettagok.  Nagyon szép egyéni teljesítmények mellett, kifejezetten jó volt látni a csapategységet, az egymásért küzdést és a győzni akarás vágyát a lányok arcán!  A korai kelés, a hosszú utazás mind-mind a felkészüléshez és a komfortérzet tágításához tartoznak.

A hétvégén egy négycsapatos tornán vettek részt a Haladás játékosai, ahol a betanult figurák finomhangolására volt lehetőség. A zöld-fehérek mindkét mérkőzésüket magabiztosan nyerték, amely bíztató előjel a bajnoki nyitány előtt.

A héten már az edzéseket a stratégiai és technikai elemek javítására fordítja a csapat.  Február 12-én indul az NB1/B. bajnokság tavaszi sorozata. A zöld-fehérek Bükön fogadják ellenfelüket, a mohácsi csapatot. 

közösség

további frisss

lap tetejére