Kalitok, vitrinek, röpdék: papagájok, gerlék és récék

SzR-HE • 2015. október 04., vasárnap •
Negyvenötödik alkalommal találkozhatott a szombathelyi közönség a díszmadarakkal. A neves tenyésztő, Takács Zoltán emlékének szentelt idei kiállítás a város támogatásával jött létre.
Kalitok, vitrinek, röpdék: papagájok, gerlék és récék

Takács Zoltán élete

Gyermekkora óta madarászott. Amikor a Zrínyi utcába költözött a család, akkor mondott le a galambok tartásáról és a kanárik tenyésztése mellett döntött. Eleinte ő is a piros madarak bűvöletében élt, de hamar rátalált a kedvenc színekre, a fehérre és a mozaikra. A díszmadártenyésztők között ő járt legtöbbet kiállításokra, és sehonnan sem tért haza díj, elismerés nélkül. Országos bajnok volt és a Pannónia Kupát is elhódította. A szombathelyi csoportnál 3 cikluson keresztül töltötte be a szervező titkári posztot, sokáig ő volt a helyi kiállítások főrendezője. Munkája beépült múltunkba, jelenünkbe és jövőnkbe is.

A helyszín

Még 1970-ben, az akkori Tolbuhin utcai Derkovits Művelődési Házban rendezték az első kiállítást, aztán kinőtték azt, és elköltöztek az MMIK-ba, ott nagyon sokáig rendeztek kiállításokat, de egy madárinfluenza miatt a hatóság leállította a rendezvényt, és 3 éve a Kámoni Arborétum Látogató Központja ad helyet a madárkülönlegességeknek.

Négy megye madarai

A kiállítást megnyitó Puskás Tivadar polgármester rövid beszédében kiemelte, hogy a negyvenötödik alkalom tekintélyt parancsol a szombathelyi rendezvények özönében.

Gyermekkoromban minden suszternél, borbélynál volt egy díszmadár, fütyült, fecserészett. Azóta ez kiment a divatból, rádió szól, nem a kismadarak énekelnek. Ennek ellenére van utánpótlás, nem mindenki ragad le az internet előtt – ezt már Virágh Dezső, a Szombathelyi Díszmadártenyésztők Egyesületének elnöke, a kiállítás rendezője nyilatkozta honlapunknak, akitől azt is megtudtuk, hogy négy megye, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy mintegy 35 kiállítója mintegy 250 madarat hozott el magával.

A különlegességek

Yandala, szenegál, szikla, aranysapkás, arantinga, rozella, ékes, kecske, kínai, hegyi, ugráló és citrom – csak néhány azon papagájfajok közül, melyeket elhoztak a négy megye kiállítói.  Igazi unikum a papagájok és a pintyek között is előfordult, de feltűnt az ékszergalamb, és a mandarin réce is.

A kiállítás vasárnap 17 óráig tekinthető meg.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére