Jubilál a Vasi Vasember Triatlon bajnokság

vkriszti-HCs • 2014. július 09., szerda •
1984-ben indult útjára a versenysorozat, így aztán idén már harmincadszor állnak rajthoz a versenyzők a Csónakázó-tó partján. A Vasi Vasember volt az első triatlonverseny Magyarországon, ami azóta is megőrizte címének méltóságát. A verseny elnevezése hűen tükrözi az esemény lokális jellegét és az emberpróbáló kihívások teljesítéséhez szükséges kitartást és felkészültséget is. A harminc éve tartó küzdelemben három, ereje teljében lévő férfi minden évben részt vesz: Garami Árpád, aki mostanra már a szervezőgárda aktív tagjává vált, Kapolcsi Imre és dr. Bálint Mihály. Ők ezúttal is elindulnak, így rekordjuk még magasabbra emelkedik, megnehezítve ezzel az utódok dolgát.
Jubilál a Vasi Vasember Triatlon bajnokság

Idén, az előző évekkel ellentétben, limitet kellett szabni a szervezőknek a versenyzők számában, hiszen rekordmennyiségű nevezés érkezett már az előnevezési időszakban. 399 fő vesz majd részt a megmérettetésen, így a helyszínen már nem lesz lehetőség a jelentkezésre. A nevezettek már pénteken is átvehetik rajtcsomagjaikat 17 és 20 óra között a Csónakázó-tó parkolójában, valamint szombaton reggel 7 órától kinyitja már kapuit a versenyiroda.

Az idei versenyt a Magyar Triatlon Szövetség már a Triatlon Tour állomásaként jegyzi, így a szombathelyi verseny már amatőr országos bajnokság is egyben.

Garami Árpád kiemelte, hogy ez alapvetően egy amatőr bajnokság, így nem a minél jobb idő elérése, hanem a teljesítés a cél.

A rekordmennyiségű nevezőnek köszönhetően a szervezők változtattak a verseny menetében. A férfi és női futam eddig 5 perc késleltetéssel indult, most azonban fél órás csúsztatással indul majd el a két kategória.

A verseny zavartalan lebonyolításában 150-170 önkéntes segédkezik majd a balesetveszély elkerülése érdekében.

A verseny különlegessége, hogy idén a célba érkezőket egy-egy doboz alkoholmentes Erdinger sör várja, majd egy fergeteges tésztaparti, ahol idén dödöllével vendégelik meg a versenyzőket.

Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Csónakázó-tó fejlesztései közt vannak kifejezetten olyan elemek, amelyek a triatlonsportra fókuszálva valósulnak meg, így jövőre egy még modernebb és komplexebb környezet fogadja majd az indulókat. Ilyen fejlesztések lesznek pl. a tó vizén lebegő színpad, ami az úszóverseny rajtját és a díjátadót teszi majd még élménytelibbé, az új vizesblokk pedig a higiéniai körülményeket javítja majd.

A rendezvény környékén idén is kell forgalomkorlátozásra számítani, a Kenderesi úton, a Bartók Béla körúton és az Árkádia Bevásárlóközpontnál található hídig útzárra kell számítani, emellett több helyen is lesz forgalomkorlátozás.

 

Rajtok:

Férfi futam: 11.00

Női futam: 11.30

 

A verseny időtartama alatt a Tóvendéglőben a harminc éve versenyző Garami Árpád, Kapolcsi Imre és dr. Bálint Mihály ereklyéiből kiállítást rendeznek, melynek a megtekintése ingyenes.

A versenyt dr. Puskás Tivadar pisztolydörrenéssel indítja majd a Csónakázó-tó partján.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére