Ilyen igényesek lettek Szombathely most nyílt üzletei

frisss.hu, fotó: Hornyák Emőke • 2015. december 01., kedd •
Az üzletnyitási-boom még soha nem volt ekkora mértékű, mint a napokban.
Ilyen igényesek lettek Szombathely most nyílt üzletei

Két hete gyűjtöttük össze, hogy az elkövetkezendő időszakban mennyi új üzlet nyit majd Szombathelyen. Ennek az alapvetően pozitív hírnek azért örültünk különösen, mert habár a legtöbb újdonsággal a Savaria Pláza szolgál, mégis mind a belváros, mind pedig az Atrium Family Center, sőt, a Park Center is részese lett az üzletnyitási-boomnak.

A november 20-án nyitott Sugarbird volt az első „fecske” (hogy stílszerűeklegyünk), aztán következtek a Pláza újdonságai, majd 27-én nyílott két Pepco végül a nagy dobásra tegnap, 30-án került sor ismét a Plázában. Természetesen a sornak még nincs vége, mind decemberben, mind januárban várható még új üzleteke nyitása, de úgy gondoltuk, megnézzük, milyenek lettek a már vendégeket váró elárusító helyek a H&M-en kívül, amiről tegnap külön írtunk

Akkor nézzük sorban:

November 20-án nyitott a Sugarbird a Bejczy utcában:

26-án a Plázában kiosk formában nyitott a Balogh Óra-Ékszer:

A Bazar design & cafe:

A CCC a régió legnagyobb üzletével rukkolt elő:

És a Red Line GSM Pláza is terveknek megfelelően várja a telefontokok szerelmeseit:

27-én mindjárt két Pepco is nyílt, az Atrium Family Centerben és a Park Centerben:

30-án aztán jött a teljes dömping:

Amensia:

Fotó: Amnesia Szombathely Facebook

H&M:

Mr. Kebab:

Nail Shop:

És a Zanzara Női Divat:

 

Úgy tudjuk, a Bla Bla Italia visszalépett időközben, viszont még decemberben továbbra is várható a Daniel & Frere Sushi Grill Champagne és a Tally Weijl.

Bónusz fotó következik, életkép a Pláza mozgólépcsőjének környezetéről:

 

közösség

további frisss

lap tetejére