Íjászatban sincs párja a Haladás versenyzőinek

Frisss - fotó: Frisss, Haladas.hu • 2017. január 10., kedd •
Nyolc vasi sportoló kvalifikálta magát a budapesti országos döntőbe.

A hétvégén Alsőörsön rendezték meg a teremszezon egyik legizgalmasabb íjász versenyét. A téli szezon végefelé, már minden megmérettetést komolyan vesznek a sportolók, még azok is, akik biztosították helyüket a fővárosi döntőbe. Takács Gergő, a Haladás VSE Íjász szakosztályának vezetőjével  beszélgettünk a hétvégén elért eredményekről.

A kemény edzésnek úgy fest meg lett az eredménye, hiszen két első és két második helyezést szereztünk az Alsóőrsi SE szervezésében lebonyolított Közép-dunántúli Íjász Régió WA-terem kvalifikációs íjászversenyén. A hideg, téli idő ellenére sokan ellátogattak a versenyre, amit két etapban bonyolítottak le. Délelőtt a gyerekek és az ifjúsági korú íjászok ragadtak íjat, délután pedig a felnőttek.

A megszerzett érmeken túl, elégedett az elért eredményekkel?

Speciális sportág az íjászat, mert mindig van miben és hova fejlődni. Az alsóörsi versenyen mutatott formánk mindenesetre bíztató. A lőtt pontjaink kezdenek stabilizálódni és egyre többen érik el az országos bajnokság által elvárt szintet. 

Molnár József Alsóörsön ezüstérmet szerzett

 

Pontosan hány Haladás versenyzőért izgulhatunk a döntőben?

Jelenleg nyolc íjászunk kvalifikálta magát a fővárosi megmérettetésre. Az idei országos bajnokság döntője egyébként azért lesz különleges, mert ugyanott rendezik meg, mint a kontinensviadalt. 

Véleményed szerint mitől lesz valakiből jó íjász?

A folyamatos fejlődés szerintem nagyon fontos. Ha igazán kiemelkedő íjász akar lenni valaki, akkor a fókusz és a koncentráció fentartása nélkülözhetetlen. Szerencsére, akit "megfertőzött" ez a sportág, pontosan tudja, hogy az elért eredmények és sikerek ellenére sem szabad hátradőlni.

Közép-dunántúli Íjász Régió WA-terem kvalifikációs íjászverseny eredmények:

Molnárné Tóth Szilvia - I. hely
Baranyai Levente - I. hely
Molnár József - II. hely
Tomsics Balázs - II. hely

közösség

további frisss

lap tetejére