Így tengeti a napjait ma a világ első autistája

frisss.hu/bbc.com - Fotó:bbc.com • 2017. január 15., vasárnap •
Ezt teszi az emberrel egy olyan közösség, ami elfogadja azt, ha valaki kicsit eltér a megszokottól.
Így tengeti a napjait ma a világ első autistája

Donald Grey Triplett az első ember a világon, akit autizmussal diagnosztizáltak. A férfi sztorija azért is tanulságos, mert reményül szolgálhat az olyan szülőknek, akik szintén autista gyereket nevelnek.

Donald Grey Triplett ma nyugdíjasként tengeti mindennapjai az USA déli részén. Ami igazán érdekessé teszi a sorsát az, hogy nemcsak saját magának, hanem a szüleinek és egy összetartó kisvárosi közösségnek köszönheti azt, hogy teljes életet élhet.

Donald 1933-ban született Forest városában, ahol most is él. Édesanyának, korán feltűnt, hogy a fiú nem olyan, mint az átlagos gyerekek. Mindig valahol máshol kalandoztak a gondolatai, el volt a saját világában, teljesen máshogy kommunikált az emberekkel, mint a kortársai. 

Másrészt korán kiderült, hogy Donaldnak különös képességei vannak.  Amikor két és féléves volt, kapásból szóról szóra vissza tudta énekelni az először hallott dalokat. De történtek más furcsaságok is, amiért a szülők úgy döntöttek, megvizsgáltatják a fiúkat egy szakorvossal.

Különleges viselkedése miatt, intézetbe került

Donald szülei engedtek az orvosi nyomásnak és a gyereket három éves korában egy speciális intézetbe adták. Egy év elteltével azonban úgy döntöttek, mégis haza viszik. 1938 végén kapcsolatba léptek egy Baltimore-ban praktizáló pszichiáterrel, Leo Kannerrel. Ekkor derült ki, hogy Donald esete nem egyedi, vannak még hozzá hasonló gyerekek a világban. A szakember írt egy tanulmányt a jelenségről, ami a későbbi diagnosztizációk alapjául szolgált.

Hihetetlen eredményeket ért el

Donald, autizmusa ellenére ugyanúgy élte mindennapjait, mint a legtöbb ember. Iskolába járt, leérettségizett, egyetemen tanult, matematikából és franciából kiváló eredményekkel végzett. Emellett sokat utazott, járt például Amerika több pontján is. Kedvenc sportját, a golfot pedig a mai napig űzi. A férfi bár most is nehezen kommunikál az emberekkel, életében hatalmas szerepet tölt be az a apró foresti közösség, ami elfogadta a „másságát”. Ezt teszi a közösség ereje, amikor megértő azokkal, akik kicsit másként működnek, mint a megszokott.  

via BBC

közösség

további frisss

lap tetejére