Így rohadnak köddé az egykori olimpiai helyszínek

Szerző: SpacePanda Fotó: nlcafe.hu • 2016. augusztus 06., szombat •
Valaki egyszer sikerre álmodta őket, most szellemjárta helyekké váltak...
Így rohadnak köddé az egykori olimpiai helyszínek

Kíváncsiak vagyunk, hogyan néznek ki évek múlva a ma induló riói olimpia helyszínei. Legrosszabb esetben ezek is hasonló sorsra jutnak, mint néhány társuk: eléri őket totális pusztulat. Mi persze imádjuk az elhagyott, romos épületek hangulatát, az viszont elég durva, hogy ezek nem is annyira régiek...

Újabb antikvitás van születőben?

Athén például a 2004-es nyári olimpiai játékoknak adott otthont. Ma már szinte rá sem lehet ismerni az egykori helyszínekre.

A görögök milliárdokat költöttek stadionok, uszodák és egyéb sportpályák építésére. Sokan úgygondolják, emiatt fürdött be a gazdaságuk. A pályák most üresek és kihasználatlanok, a nézőtéren pedig már helyet foglalt a természet.

A játékokra költött összeg egyébként kilencszer annyi volt, mint amit a pályázatban terveztek a görögök. Az olimpia után pedig már sem forrás, sem akarat nem volt a további üzemeltetésre.

A hely, ahova még a pekingi ebek sem teszik be a lábukat

Pekingben rendezték a 2008-as nyári olimpiát. Az egykori helyszínek most teljesen leharcoltak. A létesítmények újrahasznosítását akadályozza, hogy Kínában nem túl népszerű sem a tömegsport, sem pedig az egyesületi élet.


Úgy tűnik, nyolc év után a kutya sem megy az épületek közelébe vagy ha mégis, maximum egy jót hugyozni.

Ilyen a legújabb szellemtanya Szocsiban

Emlékeztek még a 2014-es Szocsi téli olimpiai játékok épületeire? Senkinek se legyenek illúziói, ezek sem festenek különben.


Az oroszok az utolsó pillanatban is építettek még utakat és épületeket az rendezvény előtt. De mégis minek? Néhány nappal a záróünnepség után igazi szellemtanya lett az olimpiai falu.

közösség

további frisss

lap tetejére