Így nőtt a Balaton vízfelülete ma délelőtt

Szerző: Horváth Maja, fotó: Tóth Arnold • 2015. július 02., csütörtök •
Az épülő vonyarci kikötő területét összenyitották a Balatonnal.
Így nőtt a Balaton vízfelülete ma délelőtt

A Frisss.hu is beszámolt róla, hogy Vonyarcvashegyen tavasszal indult meg a 75. balatoni nagyhajós kikötő építése. A márciusban kezdődött beruházás első lépéseként 3 és fél hektár területről kellett az iszapot elszállítani, aztán 80.000 köbméter földet kiemelni ahhoz, hogy a leendő kikötő területét el lehessen árasztani vízzel. A munkagépek azóta folyamatosan dolgoztak, ennek eredményeként ma délelőtt 10 órakor megtörtént az egyik legjelentősebb esemény az egész beruházás történetében.

A kialakított marina medencéje és a Balaton közötti gátat átvágták, és teljesen feltöltötték vízzel a kör alakú, 98 db, 40 lábasnál is nagyobb hajó fogadására alkalmas kikötőt. A négy méter mély, közel két és fél hektár területű vízmennyiség előtöltését már tegnap el kellett kezdeni, hogy a nagy víznyomás ne tegyen kárt a partvonalban. Az akció teljes sikerrel zárult, rövid idő alatt a kikötő vízszintje is elérte a Balaton vízszintjét.

A Vonyarc Marina várhatóan augusztusban nyitja meg kapuit a hajók előtt. A stég-cölöpök, és a közel kész állapotban lévő házak már jelzik a kialakítást, aminél a legfontosabb szempontot az egyedi, teljes körű, minőségi szolgáltatások nyújtása jelentette.

 Az épülő étteremben exkluzív borkínálat várja majd a vendégeket, de lesz egy teljesen egyedi szolgáltatásuk is. Közvetlenül az óriási terasz előtt kialakítanak 10 olyan hajó helyet, ahol a vendégeket a hajójukon szolgálják ki. Tehát ki sem kell szállni, az ember csak kiköt, megrendeli a vacsoráját és a saját hajóján meg is kapja azt.

A balatoni kerékpárúthoz közvetlenül kapcsolódva kialakítanak egy bringa pontot is, minden olyan szolgáltatással, amire akár egy túrázónak, akár profi bringásnak szüksége lehet. Családosok is biztosan nagy örömmel fogadják a leendő homokos partszakaszt, és az egész kikötőben elérhető WIFI-t is.

A Vonyarc Marina 231 millió forint pályázati forrásból - az Európai Unió Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében - és nagyságrendileg ugyanekkora összegű magántőkéből valósul meg.

Ismerve a balatoni kikötőhelyek keresettségét, kihasználtságát, nem kell aggódniuk a befektetőknek az értékesítéssel kapcsolatban, különösen, mivel a helyek több, mint fele már gazdára talált. Aki szeretne saját kikötőhellyel rendelkezni a Balaton legújabb, valószínűleg legmodernebb kikötőjében, az most startoljon rá, nehogy lemaradjon róla! Az augusztus 28-i nyitó buli pedig az idei nyár egyik leglátványosabb bulijának ígérkezik!

Az ő profizmusuknak köszönhető a mai sikeresen kivitelezett gátszakadás!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére