Így közlekednek a szombathelyi tanulóvezetők

frisss.hu • 2016. május 20., péntek •
Megkérdeztünk egy oktatót, mit produkálnak a fiatalok az utcán vagy a vizsgán.
Így közlekednek a szombathelyi tanulóvezetők

Horváth János autóvezető oktatótól megtudtuk, akik éppen tanulnak vezetni, még nagyon kezdők. A szombathelyi forgalom számukra nehézséget okoz, különleges szituáció, egyszerre mindig soknak érzik, nehéz a figyelmüket több helyre és mozdulatra összpontosítani. A legnagyobb probléma tehát a figyelemmegosztás.

Az alapok elsajátítása nem okoz akkora nehézséget: „a jármű technikai irányítása, kezelése két-három óra alatt megtanulható.”

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy egy vizsgánál mi a leggyakoribb hiba, amin a vezető megbukik. ez pedig nem más, mint az, hogy nem adják meg az elsőbbséget a másik sofőrnek az utakon. Például a rejtett jobbkezes utcákban, ahol nehezebben lehet észrevenni, vagy csak később látjuk a másikat. Legrosszabb esetben súlyos következményekkel járhat egy pillanatnyi figyelmetlenség, ezért fontos, hogy mindig a vezetésre koncentráljon, aki a volán mögött ül.

A kezdőkre jellemző még az induláskor való lefulladás is. Ez azonban idővel lényegesen javul, ahogy berögződnek a mozdulatok. Emellett gyakori a parkolás körüli bizonytalankodás. Legtöbb esetben itt nem az a probléma, hogy nem tudnak parkolni, hanem az, hogy azt hiszik, hogy nem tudnak, emiatt eleve stresszhelyzetnek élik meg azt, mikor parkolni kell. A forgalomban pedig vannak olyanok, akik száguldoznak, de akarnak olyanok is, akik túl óvatosak.

A jogosítvány megszerzése a cél

Az oktató szerint „a mai fiatalságnak van egy hatalmas előnye, hogy ők már ebben a közlekedésben nőnek fel, látják, mi hogyan működik.” Hátrányként említette, hogy nem minden szülő vezet jól, és sajnos a gyerek ezt látja, tanulja el, és ezt hozza magával. 

Aki pedig most jól szórakozna, olvassa el a frisss.hu egy korábbi írását, ami a kezdők aranyköpéseiről szól!

közösség

további frisss

lap tetejére